apám titkos élete

Engem minden érdekel, és semmi sem foglalkoztat.

Címkék

Óvatos visszalépés

2013.03.19. 20:53 Allen Ark

Nem írogattam, más dolgom volt, ennél fontosabb, kényszert amúgy is lerázom magamról, mint kutya a vizet.

Bajnai közben párttá alakult (erről nem írok többet), Alföldi továbbra is képtelen a jegyvásárlást megoldani (erről majd még), olvasgatok (folyamatosan lesznek gondolatok), volt egy-két színház (köztük remek és remekebb is, ezekről néha csak linkelek), az országot elöntötte a hó, de minden rendben, Szentendrén épül a gát, és itt is minden rendben (sőt, miazhogy!), Rudolf Péter Kossuth-díjat kapott, ennek örültem (Szaniszló egyszerűen nem érdekel), Orbánon életében először az ijedtséget láttam az alaptörvénymódosítás során (populista rezsicsökkentésről mesél, amikor?!), diákok tüntetnek, és ez jó, ők még érzékenyek. (És nem az EU-nak vannak kifogásai, aggályai, hanem nekem, mert a logika rossz: alkotmányban, alaptörvény közös alapdolgainkat kéne rendezni, ha úgy tetszik a nemzeti minimumot, és a többi nem oda való. És ennek a közös értékrendnek rendelődik alá utána minden. Ebben állapodtunk meg, ezen keretek között kell kormányozni.)

És egészen friss, hogy Cipruson einstandoltak. Aki tapsolt a manyup államosításnak, az most ne mutogasson, hogy ezért kell menekülni az IMF-től. És fordítva: akinek az nem tetszett, ez a félelmetes ostobaság se legyen üdvözlendő, mert a kénköves magyar kormány helyett az EU bürokratában született meg az eredeti gondolat. De ezek csak a magyar zöngék. A ciprusiak lassan kezdenek az eredeti ötletből kihátrálni, mert a képtelenség kategóriáját súrolja. Zároljuk a számlákat, mert el akarunk mindenkitől venni. Nem kicsit, sokat. És igen, fájni fog. A bizalmat már az ötlettel is megingatták, már pedig a bizonytalanságnak igen nagy ára van. Cipruson háromszor verik majd le, mindenki meglássa.

7 komment

Címkék: napi bölcsesség

Kocsmaszagú párbeszédek, kilátástalan mondatok

2013.01.28. 22:02 Allen Ark

Kispolgári panoptikum a weimari köztársaságból. Ez az egész már akkor is rohadt, amikor még előszele volt a világválságnak. Ez az üzenet világosan átjött annyiból is, amennyit sikerült elolvasnom. Ritkán adok fel egy könyvet, de ezt nem bírtam. A végletekig unalmas volt. Nem tudott egyetlen figura, történet vagy helyszín megragadni, egyik sem tett kíváncsivá.

Döblin, Berlin, Alexanderplatz -közhelykedvelőknek és úri sznoboknak: német Joyce, germán Ulysses.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvespolc értékelés:c

Tartós fogyasztási cikk? - Inkei, Mirelit

2013.01.24. 19:11 Allen Ark

A megírt történetek egy részében a valóságra ismerek. Itt ez nem a véletlen műve. Enélkül nem tudom olvasni, folyamatosan át- és átüt az eredeti. Van, amire másképp emlékszünk, van, amit máshogy írt meg, van, amit nem ismerek. Az ő regénye, a mi történetünk. Ez nem képletesen az én világom.

Leginkább őszinte, ez jutott eszembe. Ki meri mondani mindannyiunk félelmét, gyarlóságát, esendőségét, paráit, hazugságait és meneküléseit. Igen, közösen nőttünk fel (képletesen), budai sznobok, gyerekkorunk a Kádár nélküli Kádár-rendszer, keleti autókkal, nyugati határokkal, gátlásaink még innen gyökereznek. Egy sajátos X-generáció. Félig beszélt angoltudással, értve, de nem tudva az új világot, későn a privatizációhoz, de korán a technokratákhoz. Kívül a védettségen, de belül a teljes elveszettségen. Belvárosi hipszter, aki magát is a trenden kívül látja, elbánik két romkocsmával, és nehezen boldogulna a kapálással (népi-urbánus közhely reload). Újságírói közelség, mert jaj, de sokan vagyunk mi így – túl közel vagyunk ahhoz, hogy a regény nagysága miatt ismerjünk a saját életünkre. És persze ugyanúgy vagyunk kamaszok, középszerűek, szerelmesek, csalódottak, csak már sms, facebook és EU - fapados közelségben.

Az őszintesége és a közelsége miatt megbocsátható, hogy rendkívül egyenetlen a szöveg. Néha esetlenül meg- és túlírt kamasznovella, néha röhögés mögé rejtett valóság (igen, ilyen az közigazgatás), néha a matulát idéző abszurd (vagy mi), de mindvégig nagyon őszinte. És szeretem, ahogy Inkei látja a világot, azzal a le- és elnéző cinizmussal, távolsággal, irigységgel és utálattal, magával szemben is tartva a mércét, hát igen, ilyen vagyok, de ti sem vagytok jobbak.

Ha a közhelyek legkézenfekvőbb bugyrából keresnék szavakat, akkor valami olyasmit írnék, hogy mindannyiunkban ott van egy Gömöri, és mindannyiunknak megvan a maga Zsófija, így vagy úgy.  És mindegyikünk volt magányos, és mindegyikünk irigyelte a kispolgári létet, miközben kinevette, és együtt ébredünk éveken keresztül minden szombat reggel részeg fejfájással, és mindenkit irigyeltünk már magunkon kívül. De közhely viszont attól még közhely marad, mert kimondjuk, hogy az.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvespolc értékelés:b

Nincsen más

2013.01.22. 21:27 lostrider

Szólj hozzá!

Amit szabad Jupiternek, azon csodálkozik a kis ökör, aztán mintha a dolgok helyre billenének

2013.01.22. 18:39 Allen Ark

"De nem, áh, tehetetlenek vagyunk. Két évtizede. Semmi nem jut eszünkbe valamiért. Itt csak a színesfémtolvajoknak és -kereskedőknek vannak ötleteik. Akkor valahogy kreatívabb és hatékonyabb szokott lenni a hatóság, amikor kiégett első fényszórót derít föl egy-egy bűnöző hajlamú autósnál, amikor egy rossz helyen aláírt bevallás miatt kétszázezerre meszeli el a villanyszerelő kisvállalkozót, vagy amikor azonnal betiltatja az ismert termelő rossz címkedizájnnal forgalomba került borát, netán a kötelező kamarai tagság díjának késedelmes befizetésével gyanúsítható egyénnel kerül szembe."

Az állam úgy látja el a feladatát, ahogy nem kéne, és közben úgy nem látja el, ahogyan meg kéne. Mindkettő komoly gond.

Szólj hozzá!

Címkék: politika idézet gazdasági

Kontextus és blöff

2013.01.21. 21:51 Allen Ark

Állok a Seagram festmények előtt, között a Tate modernben. Rothko egy a sok rejtély közül. Aki nem hallott még róla, az gyorsan pörgesse át ezt a mappát. Nos? 

Akkor segítek, Mark Rothko a legdrágább - legalábbis a háború utáni festészetben 2012-ben. Pénzben könnyű dolgokat félremérni, de mégis valamit jelez. Nem érdekel, eddig blöff. Se Braque, se Picasso, de még Dali sem hoz lázba - csak hogy különböző szegmenseket érintsek (és olyanok, akik valamiért izgattak engem). Blöff, képzőművészeti bulvár.

De amikor azt olvasom, hogy emberek megrendülten állnak, potyognak a könnyeik, úgy érzik lebegnek, és egészen letaglózza őket, akkor ott kezdődik a rejtély. Mert én csak azt látom, hogy lányom korai festménye is lehetne, csak az papírra fröccsent, kicsit kisebb, bár ha belevesszük az étkező asztalt is, akkor már ez sem biztos. Rothko a szélét is megfesti, a lányom meg az asztalt is. Nem látok különbséget. (Ahogy abban sem vagyok biztos, hogy ha arrébb húznék egy-két kordont az installációk körül, és mondjuk a takarító által ottfelejtett rongyot szegélyeznék, akkor ne néznék meg a MŰVÉSZETET az érdeklődök. Sőt, megnéznék. Ha mellé raknék egy táblát, hogy korai Rothko, lehet, hogy még árverési csúcsot is döntenék. Igen, a plebs böfög, lehet mondani. (Ha a szomszéd mondaná, vagy anyám, de ebben semmi személyes nincs, akkor én is errefelé védekeznék: jaj, persze, az átlag, a kispolgár, a földhözragadt, a nap mint nap dolgozó ezt nem értheti meg. A plebs ugyanezt ugatta, amikor az akadémikus festészet feszült az impresszionistáknak.)

Mert ha már kocsma pultra támaszkodó nagybölcsesség-kisokosság a kortárs képzőművészetben előtör belőlem, akkor nálam Ai Wei Wei is maga a blöff. Felkapjuk, szerte-szanaszét visszük, mert ő az, aki a hivatalos Kína ellenpontja. Ő az, aki csak abból a kontextusból érthető meg, hogy van egy elnyomó, kommunista világ és ezzel szemben a szabad művészet. Vagyis ebből sem érthető, inkább ez az, ami őt meghatározza, ettől híres, ettől esnek hanyatt vagy éppen seggre. Nem, nem pusztán nyavalyogni akarok, hogy könyörgöm ebben mi a művészet, hogy teleöntjük a silókat kerámia szotyival, és uralkodjék ismét az akadémikus hagyomány, szépen legyenek a dolgok festve, faragva, énekelve. Számomra nagyobb geg a PSY-Gangman style, mint mondjuk amikor ugyanezt Ai Wei Wei táncolja el. De persze a sznob, a hipster, sőt még az igazi, felkent műértő is az utóbbi gerjed rá, mert milyen már, amikor az élő legenda megmártózik a popkultúrában. És hogy ez innentől hirtelen a kultúra elnyomásának a szimbóluma lesz - és így lehet tiltakozni Fekete György ellen is. Ah, ah, de vajon ez megállna-e a saját lábán, ha nem ismernénk a körítést?

Ez a kontextus határozza meg a nagyjainkat. Ki tudja, Pollock legendás figurája nélkül hol lenne Pollock művészete? Anélkül pedig hol lenne Rothko? És ha nincs szocialista realizmus, akkor érdekes-e mindaz, amit a vasfüggöny másik oldalán teljesen máshogy csinálnak? És érdekes lenne-e Ai Wei Wei, ha nem kínai lenne? Ha nem kerámia, hanem igazi szotyi lenne, és nem a Tate Modernben, hanem a madaras teszkó elé leszórva, mert mi van a felvásárlással? És néha tényleg csak kontextus az egész?! Akkor van-e abból gond, hogy valaki összefirkálja a ma létező legdrágábbat? Nem lesz-e ettől érdekesebb a kontextust? És hirtelen értéknövelő a rombolás! (Az a Rothko, amit összefirkáltak - ettől értékesebb, mint az, amit nem?) Mintha Banksy graffitizne az én falamra. (És ebből is látszik: a világ kontextusát most az Egyesült Államokból írják. És ezért nem lehet máshonnan sikeresnek lenni. Vannak hasonló értékes vagy értéktelen művek, de a kontextus, ami majd kiemeli a klasszikusokat az USA-ban születik. Ha majd jönnek a kínaiak, és a maguk pár ezer éves kultúrájukkal mindent elözönlenek, és ezáltal újraírják az egész kontextust, akkor beszélhetünk egy jelentéktelen 2500 évről itt a görög-római-keresztény-liberális tengelyen.)

De tegyük fel, hogy valaki enélkül is megrendül, amikor Rothko festményei előtt áll. Na, ez rejtély. 

Jogi figyelmeztetés

Mindig magamról írok. A művek bennem születnek, minden más csak apropó. 

3 komment

Címkék: napi bölcsesség

Szentendrei hópehely

2013.01.15. 18:19 Allen Ark

Szerintem minden rendben volt. Nem azon kéne elgondolkodni, hogy miért nem készülünk egész évben arra a három napra, amikor tényleg esik a hó, hanem hogy minek készülünk egyáltalán. Nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy! Ha a teljes forráskészlet nagyon részleges riasztásával is sikerült így menedzselni, akkor elég lenne erre belőni a maximumot, és a többieket pedig szélnek ereszteni. Jó, jó, tudom, nem ilyen egyszerű. (Fitnesz Norbi viszont vezető hír tudott lenni, ez igen. Nem tudott lejönni a szánkópálya meredekségű utcából?! De komolyan, ott szerintem nem kotorni kéne, hanem megvárni a tavaszt vagy a mai olvadást. Közpénzből hülyeségre nem áldozunk, elég a főutakat takarítani, szerintem.)

Egy-két sebességmérő rendőrt viszont szívesen láttam volna az utak mellett segédkezni. A BKV is átirányította az ellenőröket, a lányoknak, fiúknak sem ártott volna egy kis mozgás.

Szólj hozzá!

Címkék: szentendre

Az ember tragédiája - egyperces

2013.01.14. 20:36 Allen Ark

Az ötvenes férfi tragédiája, hogy míg munkahelyén lassan kivívja magának a tiszteletet, netalán több kollégát is vezet és irányít, addig az otthoni rangsorban továbbra is csak a szobanövényeket képes megelőzni, egy-egy szerencsésebb pillanatában a kutyát már beéri.

Gondolatok a pincében. 

Szólj hozzá!

Címkék: személyes szülő

Vesszen Alföldi!

2013.01.10. 22:09 Allen Ark

Mert miért ne varrjuk a nyakába?! Bródy Sándor Tanítónőjére egyszerűen nincs mentség. Délutáni matiné előadás (csend! ajándék karácsonyra, Jézuskának nem pofázol vissza), sok vidéki, klasszikus, meg a Nemzeti. 

Nem fogok most megint az épületen agonizálni, nyilván kibírom, most féléven belül még párszor ellátogatunk ide, Alföldi megy, Vidnyánszky jön, tehát lesz itt változás, aztán lehet, hogy egy-két jó darabnak végleg annyi, szóval meg kell nézni. Utána meg megnézzük az újat, szóval érdemes most ide járni. (Nem, nem akadok fenn hogyan váltottak, Alföldinek kell helyet találni, Vidnyánszky meg jöhet - a Nemzetinek az a klasszikus funkciója, hogy őt tartják fenn állami pénzből, ő a nemzet letéteményese, a minőségi kultúra, stb. már csak gumicsont. Ha Alföldinek is lesz színháza, ahogy előtte is volt, akkor nincs gond, sőt, jobban jártunk. Igen, az új ember politikai ember, ebből meg lehet élni egy évadot, ha szar, akkor több nincs benne. Ráadásul osztozhat Dörnerrel a közönségen. Ha meg jó, és most előre inkább erre szavazok, akkor továbbra is meg fog élni és nem Dörnerrel osztozik. Alföldi jó volt, és ő is politikai döntés volt. Ettől függetlenül: felesleges volt/van/lesz végigjátszani a pályázatot, egyszerűbb kijelölni.)

Intermezzo. Azt nem nagyon értem, hogy a végtelenségig dotált színházi rendszerben, ami állítólag hörögve vonyít minden garasért, miért nem lehet jegyet kapni. Azt mondják Mary Poppins hatezerért is csak áprilisban talán, és ez még karácsony előtt volt. Jó, azt legalább nem akarom megnézni. De hogy a Nemzetibe nincs jegy az Angyalokra? Meg az Orfeuszra? De ahogy nézem másra sem. Vagy a Katonában féltett kincs egy TopDogs vagy Heldenplatz jegy? (Hadd legyek most durva: ahol az állam a tulajdonos, azaz épül/létezik szocializmus (van), ott bizony hiány is van. Miközben nincs pénz a rendszerben, addig nem lehet pénzt rakni a rendszerbe.) Kérdeznék egy bennfentest: a szakmai jegyek meg tiszteletjegyek aránya mekkora? 

Szóval Bródy darabjára lehet még jegyet kapni, csak nem érdemes. A kíváncsiság vezérelt, hogy vajon valaki 2012-ben minek viszi színpadra ezt a darabot. Erre a kérdésre nem kaptam választ, sőt, azt gondolom, hogy egyáltalán nem értem, hogy ennek így ebben  a formában mi értelme volt. Mintha egy kötelező gyakorlat lenne: gyerekek, kéne valami klasszikus, de ne megint a Bánk Bán, a Csongor és Tünde már van, esetleg Bródy? Hát, persze! Egy pedálgép próbálkozása, hogy sorról sorra végigvegye, nagyon tradicionálisan végigmenjen a darabon - csak pont ezért minden aktualitás, minden mondanivaló hiányzik belőle. Egy unalmas, szürke, kötelező olvasmányos darab maradt. Ezért kár.

És sajnos, a színészi játék is ehhez igazodik, bár Szilágyi Csenge felmutat erős jegyeket (főleg a vége, a nemet mondás utáni rész volt erős), de ez roppant kevés. Annyira naiv és álszent a szituáció, hogy ezt nehéz lenne hitelesen eljátszani, a megroppanás pedig olyan mértékben kívül helyez a darabon, hogy csak ülök a székben és azon gondolkozom, hogy haza kéne menni. Benyögik, hogy akkor aztán anyádnak írunk levelet - gyengébbek kedvéért még a harangot is megkondítják, hogy lám, most jön a drámai fordulat - és akkor megtörik. Nem jön ki a sírás, csak valami erőlködés. Ez nagyon erős mélypont. Nagy Zsolt sajnos nem sármőr itt, de még ripacsnak is gyenge, valahol a falusi bunkó és a vidéki földesúr között félúton, egy valami nem hiszünk el neki: hogy bomlanak utána nők. Az indulatai át-átjönnek. 

Nem mennék tovább, számomra elgondolkodtató, hogy leginkább a fingós-böfögős vonulatot felvillantó, másodvonalas kabaré jelenetek kliséit pufogtató poénok voltak a legszórakoztatóbbak, vagy a teljesen periférikus szerepet játszó Szarvas, illetve Blaskó rutinmunkái. Az előbbire nem voltam kíváncsi, a második pedig kevés egy jó darabhoz.

Szólj hozzá!

Címkék: értékelés:c

Öklöm öklöm mondd meg nékem

2013.01.09. 23:12 Allen Ark

Egy késelés margójára pár gondolat. (Sávoly Gergő, MTK, Szigethalom - ha valaki esetleg nem tudná a koordinátákat.)

Tessék már rendbe rakni a dolgokat! Álljon ki a belügyminiszter, a rendőrfőfőnök, és mondja azt, hogy ez nálunk nem megy. Mert lehet, hogy megy, őrizetbe vesznek, előzetesbe raknak, keményen fellépnek a fenyegtőkkel szemben, de én ebből csak annyit látok, hogy húgyozás közben sietni kell, ha valaki dörömböl legközelebb, akkor mindent eldobni és kifelé. Ha viszont nagy dolgom van, és nem megy a gatyafelhúzás elég gyorsan, akkor jobb, ha egy szakosztálynyi küzdősportossal megyek, mert különben addig nyomják belém a kést, amíg mozdulni tudok. Így pár életveszélyes szúrással megúszhatom. Mivel az ügy komoly nyilvánosságot kapott, ráadásul ilyenkor fel-felböffen a mocsok, határozottan és világosan üzenni kell. Nekem, hogy biztonságban vagyok. A késesnek, hogy ez itt nem így működik.

A híradások - legalábbis amiket én olvastam - egy szóval sem említették, hogy cigány elkövetők voltak. Megnéztem egy-két interjút Sávoly Gergővel, azok nagyon rendben voltak. Indulatmentes, nagyon őszinte, csak örülni tudtam neki. Az MTK közleményei szintén a tisztességes kategóriába tartoztak.

Csak egy gondolatkísérlet. Amikor először hallottam a hírt, biztos voltam benne, hogy cigány elkövetők voltak. Csak én voltam ezzel így? Ha nem mondták volna be, hogy az MTK sportolói, akkor mire gondoltam volna? Szigethalom, ránézve a pizzériára, ránézve Sávoly Gergőre, nem tudva, ki az, mit gondoltam volna? Hogy a cigányok jól szórakoztak? Kisebbségi ünnepség, némi késeléssel? Könnyen lehet. És Ön? És Te? A rasszista én vagyok?

És akkor a mocsok. Bayer szinte már annyira jól érzi magát ebben a témában, mint amikor az SZDSZ kapcsán kellett egy jót zsidózni. Érzi a félelmeinket, előítéleteinket, tapasztalatainkat és ebből a kottából rutinnal és tehetséggel játszik. Megkockáztatom, őszintén játszik. Bár a budai kerületből, szlovák rendszámos dzsipből ez éppannyira életszerű élmény, mint a belvárosi liberális jogvédőé, de ettől még tehetséges és ebből is meg lehet élni. Azért kell a belügyminiszernek, rendőrfőkapitánynak rendbe rakni a dolgokat, hogy lássuk van alternatívája a bayeri megoldásnak. Tudniillik az nem megoldás. Az csak játék, indulati képfestés, haragtól és félelemtől remegő zsigerek pengetése. Népszerű. Botrányos. És előre kiszámítható. Megoldás? Nyilván semmi. Viszont arra alkalmas, hogy összekötve a bennünk élő remegéssel, aggódással, a Cozma-gyilkosággal és Bayer tehetségével, valós indulataink legyenek. És valami botrányos után kiáltsunk magunk is. Ezért kell a felelős kormány, felelős tagjainak felelős mondatai, hogy van megoldás. Nem rasszizmusról ugatni és kioktatni egyik vagy másik oldalt. Hogy Bayer írása ne legyen több, mint útszéli fröcsögés, kocsma pultot támasztó panelproli harákolása. Odavaló. Félelmet akkor kelt, ha tudjuk, hogy van rá igény. És azért van rá igény, mert elhazudjuk a saját világunkat is, nem vagyunk hajlandóak szembenézni a saját, fentebbi gondolatkísérletünkkel. (Igen, kedves MANCS, te is. Amilyen undort keltő Bayer írása, olyan ostoba és hazug a tiéd, amikor Schiffert támadod.) Ha szembenézünk, és ott van mellettünk a tudat, hogy az igazi megoldást a konkrét ügyre az igazságszolgáltatás fogja hozni. És minket is megvéd holnap, nem csak a sportolókat. Nagyobb távlatokban pedig képes arra, hogy megelőzzön. Nem mindet, de többet, mint tegnap. Mert az nem normális, hogy valakik késsel mennek szórakozni. Ennyi önvédelme legyen már a közösségnek, hogy ezt ki meri mondani.

Széles szerecsenmosdató mondata a szekértábor harc reflexrángása. Ha egyet támadtok közülünk, mindenkit támadtok. Molyszagú, de még nem elég nosztalgikus. Szemétdombon a helye.

Pozitívum, hogy Bayer ismeri Erdős Virágnak legalább egy versét. Ennek tényleg örültem.

Szólj hozzá!

Címkék: politika

Napi aha

2013.01.08. 23:15 Allen Ark

- Tegnap olvastam egy blog bejegyzést, amiben kicsit hosszabban, de azt fejti ki, hogy olyan a politikánk/politikusunk, amilyet megérdemlünk. Egyetértek. A politikust könnyebb szidni, meg a vállalkozót, a sarki fűszerest, a hivatalnokot, a szomszédot, csak azt nehéz mondani, hogy igen én, én is egy kicsit.

- Azért szerintem ne mossuk össze! Én nem fogadok el nokiás dobozokat, nem csalok adót, veszek jegyet a tömegközlekedésen...

- De vajon elmész-e a másik zöldségeshez csak azért, mert tudod, hogy ez sohasem ad nyugtát? Vagy kérsz-e nyugtát? Mert ez, mint fogyasztói magatartást képes lenne másra kényszeríteni a vállalkozót. Ha nem szavazol hazug pártra, és képes vagy akár négyévente új pártot keresni magadnak, az szintén megteremtené a fluktuációt, és nem kéne húsz éve unalomig ismert mondatakrobatákat hallgatni. Igen tudom, menü van, ahol az A és B is rossz, de a menzán sem válogatunk. És pont 2010 és úgy néz ki 2014 is új formációkat hoz - ha kell, akkor cserélgessünk még pár évtizedig, míg nem alakul ki az a reflexek vagy marad meg az evolúciós harcban az a réteg, aki képes hitelesen valami jó dolgot csinálni. A hitelesség hiánya megvan, ezért jönnek új formációk. A hivatkozott bloggal szemben én azt mondom, hogy előbb-utóbb a mondanivalóval szembeni igényesség is kialakul, én azt hittem fordítva lesz, tehát az "új hazugságokat/igazságokat" fogják a régi arcok benyögni. Nem, új arcok jönnek régi mondanivalóval. Ez pedig nyilván rólunk szól. Nem vagyunk képesek szembe nézni a mostani helyzettel. És ez most mindegy, hogy politika, tömegközlekedés, adózási morál, egészséges életmód vagy kulturális színvonal.

- De miért van az, hogy külföldön hirtelen a legtöbb magyar képes normálisan viselkedni? Hogy ott hirtelen dolgos, eredményes, megbecsült állampolgár lesz? Mert van egy ilyen toposz is: hogy a politikus a rossz, mert lám, minket (szigorúan engem) hogy megbecsülnének külföldön/normális országban/nyugaton, és ez akár igaz is.

- Nyilván lehetne közhelyesen azt válaszolni, hogy aki itthon marad, azt meg nem, ezért igazán komoly baj, hogy egyre több dolgos, eredményes és megbecsülendő állampolgár megy el, a resztli meg marad itt. De ennél valóban bonyolultabb. A kultúrának és a közegnek úgy látszik lényegesen nagyobb a szerepe, mint gondoljuk, és az embereken túlmutat. Amikor elérjük a kritikus tömeget és a túlnyomó többség figyel mondjuk a tisztaságra, akkor a szemetelő sem fogja vagy kevésbé fogja eldobni a csikket, papírzacskót, akármit. Az is biztos benne van, hogy a sok ostoba szabály, a betarthatatlan regulák, a folyamatos normasértő gyakorlat lerontja a szabálykövető magatartást. Ha azt látom, hogy nem lehet betartani, ha kialakul 'a valamiért úgyis megbüntetnek', ha látjuk a kivételezetteket (ne gondoljuk nagy dolgokra: a fenti példánál a szomszéd zöldségesre, akinek három évente 100ezer forintnyi vagy még annyi se a problémája), akkor magunk is hajlamosabbak vagyunk átlépni a szabályokon. Hadd utaljak megint egy blogbejegyzésre, itt. Igenis van felelősség odafent, hogy ezzel szembesítsen, változtasson. És nekünk felelősségünk, hogy ezt négyévente számon kérjük. Csak hát a közösségnek kéne mozdulni, miközben csak az egyén képes erre.

- Visszatérve az eredeti gondolatra, igen, ez probléma. Egyénileg még csak-csak változnánk, de közösségileg nagyon nehezen. Mindenki a másikra (szomszédra, politikusra, nyugdíjasra, cigányra, stb.) vár. Csak utalni szeretnék a mi népszavazásainkra kettős állampolgárságtól a vizitdíjig, és mondjuk Svájcra, ahol nem szavazták meg a több szabadnapot. Nem közönyből fakadó érvénytelenség, hanem elmentek és azt mondták, hogy nem. Nálunk meg akkor megy ki a diákság, ha tandíjról van szó. A pénztárca képes közösséget kovácsolni, ez a közös nyelvünk, és ez rossz. És már a fiataloknál is. Akár Bokros, akár Hoffmann ellen. (Egyetértek a mostani diákság törekvéseivel, de röhej, hogy az oktatás színvonala még egyszer nem verte ki a biztosítékot, míg  akár egy szerényebb tandíj az bármikor képes erre. Nem baj, ha értéktelen a diploma, csak ingyen legyen?!) És még ha el is tudom képzelni, hogy valaki kiáll az új gondolatokkal, elfogyott a hit és a türelem. Azt fogom mondani, hogy hazudik. A hitelesség pedig alapvető dolog. Múltkor olvastam egy riportot, amiben ha nem Gyurcsány szájából hangzanak el a sorok, azt mondtam volna, hogy ide ezt az embert, most szavazok a pártjára. Ő viszont maga a hazugság. Ha valamihez csatlakozik, akkor az egy ellenérv.

 - Mocskos Gyurcsány, még egy sört? Elnézést!

2 komment

Címkék: napi bölcsesség

Amikor NYC még európaibb akart lenni az EU-nál

2013.01.06. 15:09 Allen Ark

Ez a kosztümös, mesterkélt világ akkor is távol áll tőlem, amikor zseniális. Márpedig Edith Wharton az Ártatlanság korában közel az. Nem tudom szeretni azt a könyvet, ahol az első százötven oldalon csak folyamatosan keresgélem, hogy ki kicsoda. Nem magától értetődő a száz évvel ezelőtti New yorki elit családszintű ismerete, nem birkózom könnyen a nevekkel, és a helyzetek, világrendek, problémák olyan távoliak. Jaj, őfőméltóságánál megint beütött a ménykű, a tragédia ne továbbja, a huszonnyolcadik kuzin nem fogadta el a meghívást az operába… Egyszerűen nem tudom komolyan venni – angol abszurd humorba illő világ, miközben nem hiszem, hogy az akkori sznob nagyon más lenne, mint a mostani hipszter. (Teszem hozzá: a hipsztert sem tudom komolyan venni.)

Pedig a világ már csak ilyen. New York sznobabb, mint bárki. Felvágósabb, rátartibb és szabálytisztelőbb, mint Európa. Egyáltalán nem olyan laza, mint amilyennek képzeljük – és innen talán érthető, ezekből a gyökerekből, hogy a puritán erkölcs miért még mindig egy nagyon erős korlát. Aki főműsor időben bazmegol, annak vége – szegény Tom Hanks. Ennek a világnak a gyökerei pedig innen erednek, ehhez képest az európai arisztokrácia etikettje tájékoztató jellegű olvasmány volt: itt maga a szabálykönyv, csak így, csak eszerint.

A figurák nagyon papírmasé jellegűek, még akkor is, ha erősen színezett, vérbő papírmasékról beszélünk. Számomra mindvégig a díszlet részei maradtak. Előre tudjuk, hogy Olenska grófné elementáris hatást fog gyakorolni szegény Wellandra, és hogy mennyire szürke kis egér a pompás partinak tűnő May, stb. Minden előre borítékolható, az egyetlen billegés, hogy képes-e Newland átlépni a saját határait vagy sem. És ez valós probléma, ami a végén kap – bár erőteljesen didaktikus – életszerűséget. Lassan sodródik afelé, hogy mindent felrúgjon: végzetes viszony, ami sohasem teljesül be. Nincs második életed.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvespolc értékelés:b

süti beállítások módosítása