A Manga Cowboy szintén az ehető hamburgeresek táborába tartozik. Ritkán járok a Ráday utca környékén, de a mai napon arra felé keveredtem, benéztem. Rövid gondolkodás után rámentem a Kamikaze hamburgerre.
- Csípős.
- Oké, olvastam, köszönöm.
Azért a csípős és a gyakorlatilag ehetetlenül csípős között szerintem vannak fokozatok. A Kamikaze nem viccel, az, amit a neve is mutat: csak öngyilkosoknak. Azt nem tudom, hogy az öngyilkos japán pilótához hasonlóan van-e valamilyen magasztos eszme mögötte, de nekem semmit nem sikerült megfejtenem. Az első falat brutális inger. Mintha egy vasüllőre tettem volna a nyelvem, és izzó kalapáccsal péppé lapították volna. Innentől kezdve ízlelésről nem igazán beszélhetünk. Gyorsan átfut a klasszikus vicc előttem, ahogy az egyszeri európai leírja a csili evő verseny különböző stádiumait. Olvasva humoros, élőben kicsit más. A második falat után gyakorlatilag a túlélés volt a cél. Taknyom-nyálam egybefolyt, tekintetem fátyolos, homlokomon hideg veríték. A bőröm lángol - nem a szájam környékén, ott már gyakorlatilag nem érzek, hanem az egész arcomon. Kapszicint izzadok. A káposztasaláta rövid menedék, közben körülnézek, hogy vajon a pincér röhög-e már rajtam, leskelődik-e gunyoros vigyorral a szakács, esetleg napi celeb vagyok egy b-kategóriás kandikamera felvételen. Ezek viszont nem viccelnek, a hamburger felét otthagyom, gyorsan távozom.
Na, most van itt ezen a helyen a csípős csirkeszárnyak Kill Bill üzemmódban. Aki az adagot meg tudja enni, annak ingyen van sincs ingyen,sőt de dicsőségtáblára is kerül. (Megtévedésem oka Anna.) Nem mondom, hogy nincs az a kényszer, ami alatt nem tudnám megenni, de ebben mi is az ajánlat? Mintha azt mondanák, hogy a szádba szarok, de ha lenyeled, akkor ingyen volt. Kösz, nem.
Egyébként a hely kiváló, ettem már jót is. Akad némi kakaskodó macsó mazochizmus, így kamaszos férfiak megmutathatják, hogy ki a fasza az erősben. Hajrá!
