Állok a Seagram festmények előtt, között a Tate modernben. Rothko egy a sok rejtély közül. Aki nem hallott még róla, az gyorsan pörgesse át ezt a mappát. Nos? 

Akkor segítek, Mark Rothko a legdrágább - legalábbis a háború utáni festészetben 2012-ben. Pénzben könnyű dolgokat félremérni, de mégis valamit jelez. Nem érdekel, eddig blöff. Se Braque, se Picasso, de még Dali sem hoz lázba - csak hogy különböző szegmenseket érintsek (és olyanok, akik valamiért izgattak engem). Blöff, képzőművészeti bulvár.

De amikor azt olvasom, hogy emberek megrendülten állnak, potyognak a könnyeik, úgy érzik lebegnek, és egészen letaglózza őket, akkor ott kezdődik a rejtély. Mert én csak azt látom, hogy lányom korai festménye is lehetne, csak az papírra fröccsent, kicsit kisebb, bár ha belevesszük az étkező asztalt is, akkor már ez sem biztos. Rothko a szélét is megfesti, a lányom meg az asztalt is. Nem látok különbséget. (Ahogy abban sem vagyok biztos, hogy ha arrébb húznék egy-két kordont az installációk körül, és mondjuk a takarító által ottfelejtett rongyot szegélyeznék, akkor ne néznék meg a MŰVÉSZETET az érdeklődök. Sőt, megnéznék. Ha mellé raknék egy táblát, hogy korai Rothko, lehet, hogy még árverési csúcsot is döntenék. Igen, a plebs böfög, lehet mondani. (Ha a szomszéd mondaná, vagy anyám, de ebben semmi személyes nincs, akkor én is errefelé védekeznék: jaj, persze, az átlag, a kispolgár, a földhözragadt, a nap mint nap dolgozó ezt nem értheti meg. A plebs ugyanezt ugatta, amikor az akadémikus festészet feszült az impresszionistáknak.)

Mert ha már kocsma pultra támaszkodó nagybölcsesség-kisokosság a kortárs képzőművészetben előtör belőlem, akkor nálam Ai Wei Wei is maga a blöff. Felkapjuk, szerte-szanaszét visszük, mert ő az, aki a hivatalos Kína ellenpontja. Ő az, aki csak abból a kontextusból érthető meg, hogy van egy elnyomó, kommunista világ és ezzel szemben a szabad művészet. Vagyis ebből sem érthető, inkább ez az, ami őt meghatározza, ettől híres, ettől esnek hanyatt vagy éppen seggre. Nem, nem pusztán nyavalyogni akarok, hogy könyörgöm ebben mi a művészet, hogy teleöntjük a silókat kerámia szotyival, és uralkodjék ismét az akadémikus hagyomány, szépen legyenek a dolgok festve, faragva, énekelve. Számomra nagyobb geg a PSY-Gangman style, mint mondjuk amikor ugyanezt Ai Wei Wei táncolja el. De persze a sznob, a hipster, sőt még az igazi, felkent műértő is az utóbbi gerjed rá, mert milyen már, amikor az élő legenda megmártózik a popkultúrában. És hogy ez innentől hirtelen a kultúra elnyomásának a szimbóluma lesz - és így lehet tiltakozni Fekete György ellen is. Ah, ah, de vajon ez megállna-e a saját lábán, ha nem ismernénk a körítést?

Ez a kontextus határozza meg a nagyjainkat. Ki tudja, Pollock legendás figurája nélkül hol lenne Pollock művészete? Anélkül pedig hol lenne Rothko? És ha nincs szocialista realizmus, akkor érdekes-e mindaz, amit a vasfüggöny másik oldalán teljesen máshogy csinálnak? És érdekes lenne-e Ai Wei Wei, ha nem kínai lenne? Ha nem kerámia, hanem igazi szotyi lenne, és nem a Tate Modernben, hanem a madaras teszkó elé leszórva, mert mi van a felvásárlással? És néha tényleg csak kontextus az egész?! Akkor van-e abból gond, hogy valaki összefirkálja a ma létező legdrágábbat? Nem lesz-e ettől érdekesebb a kontextust? És hirtelen értéknövelő a rombolás! (Az a Rothko, amit összefirkáltak - ettől értékesebb, mint az, amit nem?) Mintha Banksy graffitizne az én falamra. (És ebből is látszik: a világ kontextusát most az Egyesült Államokból írják. És ezért nem lehet máshonnan sikeresnek lenni. Vannak hasonló értékes vagy értéktelen művek, de a kontextus, ami majd kiemeli a klasszikusokat az USA-ban születik. Ha majd jönnek a kínaiak, és a maguk pár ezer éves kultúrájukkal mindent elözönlenek, és ezáltal újraírják az egész kontextust, akkor beszélhetünk egy jelentéktelen 2500 évről itt a görög-római-keresztény-liberális tengelyen.)

De tegyük fel, hogy valaki enélkül is megrendül, amikor Rothko festményei előtt áll. Na, ez rejtély. 

Jogi figyelmeztetés

Mindig magamról írok. A művek bennem születnek, minden más csak apropó.