Hétvége Kapolcs. Kezdem a szinte egyetlen pozitívummal: nincs tömeg! Viszont itt nagyjából a végére is értem - legalábbis ahhoz képest, hogy hova képzeltem ma Kapolcsot. Mert kezdték tényleg nagyon érdekes módon bőven a kilencvenes években, egy sajátos keveréke mindennek, bőven kaotikus és több volt a bája, mint a hibája. Találkozott a helyi a belvárosi sznobbal, a festő a bankárral, a kapás a zenésszel, az egyetemista az évtizedes cinikus bölcsességgel, mindenki ivott, táncolt és ismerkedett. Amatőr volt, de volt bája - ráadásul nagyon egyedi egy nagyon fesztiválszegény korszakban. Aztán jött a pénz és a pénzéhesek, már minden árnyékos helyért felárat kellett fizetni, egyenfesztiválkaja prémium fesztivál áron, nagy nevek, egyre több koncert, minden bája eltűnt, és csak terjeszkedett, mint a kisgömböc. És hopp, jaj, elfogyott a pénz. Maradt Márta István baráti köre, ami azért nagyon kevés ahhoz, hogy elvigyen egy hetes fesztivált. Főleg azért, mert nem világos, hogy ki lenne a közönség. Ha csak a művészek szeretnének szórakozni, danolni, együtt lenni, akkor semmi gond - de akkor ezért nem kell belépőt szedni, csak szólni a szomszédok, hogy bocs, de lejönnek a barátaim, egy kicsit hangosabbak leszünk.
Ki a közönség?!
A fesztiválozó a SUN és Ozora között esetleg lejön ide, mert árokparton jó fetrengeni, de a többiek azért nagyon nem fognak egy héten át pörögni minden este Hobora, délután pedig Pallya Beára. (Tegyük hozzá: Hobo legalább minden este más lemezt rak fel.) A nagy fesztiválokkal teljesen versenyképtelen, annyira szegényes a programja, a kicsikhez meg drága, és a nosztalgián kívül miért pont ezt válasszam? Van-e valami újszerű vagy felfedezendő? Esetleg "trendi" koncert? Legalább egy alsó átlagot, a magyar előadókból elérhetne, de nem. Aki fesztiválra jár, nehezen fog bármit is találni, amiért érdemes ide lejönni. Ennél izgalmasabb lenne, ha akár műhelyként, akár rajongói táborként lenne mondjuk Pallya-egyhét vagy HBB-egyhét. Koncertélménynek ez nagyon kevés.
Egy-egy félórára, órácskára benéz a Kaláka, bábszínház, gyerekfoglalkoztató, de egyébként kutya meleg van, és egy darab játszótér, kisgyerekes, családos megint csak bámul, hogy itt nehezen fog elmenni még három nap is, nem hogy egy hét. Ennél már egy közepes méretű wellness szállodában is több a program. Pedig nem lenne nehéz, mert vannak állatok, kertek, patak, falucska, ha amúgy is cél lenne, hogy találkozzon a belvárosi a vidékivel (a szemüveges a paraszttal), akkor ez egy vállalható irány lenne. De ezt végig kéne gondolni, szervezni, csinálni. (Én felkarolnám az ősrégi és eredeti Völgy gondolatot Ertsey Attilától.) Vagy akkor rakjunk be több gyerekprogramot, nem csak úgy szükségből, hanem ami egyedi és illeszkedik a kapolcsi világba. (Mert szívathatjuk Berecz Andrással őket, hogy gyerekek, ez a mese, apa jót röhög rajta, de ők csak pislognak, mert nem értik.)
A budai sznobnak már amúgy is ciki (utoljára talán a 90-es években volt cool idejárni, de akkor még azt sem tudtuk, hogy mi a yolo), a kultúra látogató pedig itt újdonságot nem fog látni, inkább egy húsz évvel ezelőtti panoptikum, az is inkább csak zenei. Hol van színház? Hol van festészet? Hol van bármi?! A legeredetibb még a francia-német vándorcirkusz volt, az tényleg időutazás kétszáz évvel vissza - miközben egy hippi-környezetvédő előadást látunk. A teljesítménytől senki nem esik hanyatt, túljátszott, szegényes, nagyon amatőr, de fantasztikusan hiteles: ők tényleg így élnek. Ők ezt tényleg komolyan gondolják. És itt most nagyon töröm a fejem, hogy bármi más volt-e? Mert Berecz Andrást én bármeddig elhallgatom, de ezért kár Kapolcsra utazni, hogy negyven fokban, porban fetrengve mosolyogjak az álízeken. A műsorok önállóan sem, de összességében nagyon nem állnak meg.
Valljuk be, az igen szegényes programért pedig borsos a 3200 forintos napi belépő, igaz vasárnapra már mérséklik (1400), de szombathoz képest igen sok az ismétlés. Az árusok egy része tényleg minőségibb (bár sok jóra itt se számítsunk: köcsögök, kések, szappanok és függőágy, babzsák, babahordozó vonalon mozognak), a letelepült fagyis-grill-tökipompos horda teljesen átlagos, igen csípős árakkal. Ehhez képest a házaknál, a Kapolcsi Kék Abrosz keretében korrekt áron lehet, szerény körülmények között, viszont tisztességesen enni - nem biztos, hogy csatlakoztak a Kulináris Chartához, de rendben van. Az egész bejárható gyalog félóra alatt, álldogálva-nézelődve esetleg másfél, régebben ennyi idő alatt lehet kocsival átaraszolni a falun.
Az külön szépsége, hogy a Művészetek Völgye, de ez ugye csak Kapolcs, szó sincs itt völgyről, a művészet is, hm, kicsit túlzás, szóval egy időben fut az Óvodakert "fesztivállal", ami így látatlanban is izgalmasabbnak tűnik, mint most Kapolcs. A falusi pletyka szerint a két rendezvény azért nehezen hozható össze, mert Márta és Szőke nem éppen barátok, márpedig ők mindkét rendezvényt a sajátjuknak tekintik, pénzen meg még barátként sem közösködnének, főleg ha nagyon kevés van. (Fogalmam sincs: lehet, hogy szeretik egymást, csak a falusiak nem látják ezt, meg aztán nekem Szőke és az Óvodakert kapcsolata sem volt egyértelmű.) És legyintenek egyet, hogy ez a mai magyar valóság, no meg, hogy persze focira van pénz, Felcsút világváros lesz - de ezeket gondolom mindenki ismeri. A kapolcsiaknak nagy érvágás, hogy eltűnt a rendezvény, sopánkodnak is rendesen, daliás időkre emlékeznek, ez persze nagy kérdés, hogy sikerült-e bármit is profitálni az egy-egy heteken túl - azok a hetek pedig darabonként másfélszázmillióba kerültek, és látszik, hogy enélkül teljesen életképtelen a rendezvény. Jelentsük ki bátran: Márta István ehhez nem elég jó menedzser, egy lelkes ötletgazda, aki baráti kapcsolatokon keresztül akar fesztivált építeni, és ez egyre kevésbé érdekes a kívülállóknak. Jó időben, jó helyen, jó ötlettel jött elő, és ez bőven elég volt az elején. Utána ömlött bele a pénz, megint csak nem látszott, hogy itt alapvető gondok van. Ez most látszik csak igazán, amikor a fény már elkopott, a fesztiválkínálat nagyon erős, pénz pedig alig.
Én nagyon bíztam, hogy Kapolcs visszatalál az izgalmas gyökereihez, ehhez képest az látszik, hogy nyavalyog a pénzhiányon, és egy romos, teszkógazdaságos Művészetek Völgyét akar csinálni, és arra vár, hogy egyszer majd megint jönnek a jóbarátok és lesz pénz. Pedig pénz akkor lenne, ha lennének látogatók, de egyes eseményeken több volt a biztonsági őr és jegyszedő, mint a néző. Kevés az improvizáció, örömzenélés, egymásba kapcsolódás, spontán esemény - ami az eredeti amatőr báj volt. Viszont egy profi fesztiválnak van egy látogató képe, azoknak programot szervez, erről tájékoztatja őket, figyel arra, hogy átérjenek, van egy struktúra: ez meg a profi fesztiválokra igaz. A falut továbbra is szeretem, jó dolog ott lenni, de fesztiválnak halovány.
