Eric Segal a Love Storyban a szirupból működő giccset alkotott. Hozzá kell tennem, hogy angolul olvastam – elsőre meglepett mennyire primitív nyelvileg. Ez volna hát a bestseller titka? Aztán a borítón felfedeztem, hogy 1500 szavas szókincsre butított nyelvgyakorló változat. Na, bugyuta giccset egyszerűsítve? Gazdag szépfiú, felvágott nyelvű szegény leány, mindent elsöprő szerelem, ellenkező, kőszívű apa, és halál. Már csak a kutya hiányzik, hogy tényleg sírjunk.
És mégis működik. Vitt magával a sztori, érdekelt, és a végén csak sajdult egyet, kicsit párás tekintettel, mert mi a szart lehet csinálni, ha valaki ilyen elementáris érzelem közben, ilyen fiatalon meghal? (A halál az halál, de egy öreg ember valamiért mégis más.)
Pedig volna benne anyag, az apa és a fiú kapcsolata. Mekkora átok a tökéletességre törekvés, mennyire maradunk ennek foglya, lehet-e rendezni egy ilyen kapcsolatot, felfedezhetjük magunkban a szerető fiút, a másikban a szerető apát, stb. És ugyanilyen érdekes probléma lenne a lány helyzete: a magunk gazdagságával még csak elboldogulunk, de a másikéval? Mit kezdjünk saját kisebbrendűségi komplexusunkkal, amikor egy legendás család egyszerű fiába szeretünk bele? A saját sikerünk feldolgozása sem egyszerű, de mennyivel nehezebb lehet a másiké. Ezek csak villanásnyi lehetőségek.
