Sokszor hallgatom, de még inkább olvasom bölcs, jogállamiságról értekező professzorok és laikusok véleményét. Értem én, aggódunk az alkotmány miatt, a bíróságok miatt, az adatvédelmi ombudsman/hivatal miatt, és még sok minden miatt. De a jogállamiság vagy annak hiánya ennél sokkal mélyebb valóság. Ha csak a katedra és értelmiségi viták közé szorult párbeszéd, akkor megette a fene. Nincs tétje.
Amikor minap az állami túlszabályozás, a jog expanziójáról fecsegtem valakivel, bölcsen úgy summázta a mai magyar gyakorlatot: elképesztően sok szabályunk van, de cserébe legalább nem tartjuk be. A rendőrség elszórakozik az egészségügyi ládával (használt már valaki életmentésre steril gézt?! egy balesetnél elsőként a szájmaszkot kötjük fel?! a legtöbbet egy ilyen helyzetben a mobiltelefon szolgál, amivel a mentőt lehet hívni - hiába, a szabályokat még az őskorban írják, kampányszerűen pedig betartatják), méri a sebességet veszélytelen szakaszokon, miközben büntethetne ott is, ahol gyerekek nem tudnak átmenni a zebrán, és még sorolhatnám, most csak aktuális akartam lenni. De amitől igazán a Balkánon tudom érezni magam, az a ZP. (És itten most nem arról van szó, hogy van-e létjogosultsága, ha igen, akkor hol egy ilyen szórakozóhelynek, kinek kell ezt eldönteni, stb. És főleg nem arról, hogy én egyébként kedveltem vagy sem.) A jogállamiság nálam ott kezdődne, hogy ilyet nem lehetne csinálni. Valaki engedély nélkül, hónapok és évek óta módszeresen szívatja a teljes magyar államapparátust, és ezen senki nem háborodik fel (leszámítva Deutsch Tamást, de ő sem úgy), akkor ott baj van. A jog mindenkire vonatkozik, és akik megsértik, azzal szemben el kell járni. Ez nem szimpátia kérdése, hanem a jog érvényesülése. Mindenhol vannak anomáliák, de a ZP állatorvosi ló, ráadásul nyilvános, és nagyon nem működik a jog uralma helyesen, ha mégis ki tud bújni folyamatosan alóla, és úgy látszik semmilyen intézményes garancia nincs arra, hogy ez holnap ne történjen meg. Sőt, még igény is alig van az emberekben, hogy ne fordulhasson elő. Én ilyenkor nem érzem magam biztonságban. Lehet nekünk a legcsodálatosabb Alaptörvényünk, a leginkább körbebástyázott, intézményi garanciákkal megtákolt független bíróságunk, ha a rögvalóság más. Ha ki lehet mutyizni, ha vissza lehet élni, ha a hatóság tehetetlen és senki nincs, aki rászóljon, és ezeknek az égvilágon semmilyen következménye nincs; még akkor sem, ha országosan ismertek, sőt még felháborodást sem vált ki, akkor ott nincs jogállamiság. Ott bizony csak papírszabályok és papírkutyák vannak, és arra írhatnak, amit akarnak.
