Ma reggel - ismétlés volt - hallgatom Schiffer Annát nyílt leveléről és az arra született Lázár válaszról. Párhuzamos univerzumok feszültek egymásnak, a megértés minimális kockázata nélkül. Olyan mértékben képtelenek a másik gondolatainak, érzéseinek, történetének a befogadására, hogy a mondataik nem kapcsolódnak egymásba - időben egymást követik, ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy van közük egymáshoz. Pedig nincs. Egy-egy kavics, ami fodrozza a felszínt, és próbálják alulról, felülről kitalálni, hogy mi történik a másik oldalon. Viszont a keresztes pók és a vízi pók csak a mesében tud beszélgetni egymással.
Amíg az egyik fél csak kommancsozni tud, a másik pedig kizárólag fasisztázni, addig nehéz a megértés. A mostani párbeszéd kísérlet ezen viszont túlmutatott. Nem ebben a szokásos korlátoltságban mozgott (ahol ráadásul az én kommunistám jó kommunista, szemben a tiéddel), hanem valamelyest túllépett rajta.
Schiffer Anna a saját apjáról beszél, és ez mindig borzalmasan nehéz. Esterházynak, Pokorninak is pokolian nehéz volt - de ők egy világos viszonyban tárták fel. Történt, ami történt. Keményen szembe néztek vele. Schiffer Anna, ahogy egyébként a testvére is (Péter), továbbviszi azt a narratívát, ami kiemelten igaz Schiffer Pál letartóztatásának, valamint a család Debrecenbe telepítésének az időszakában. Akkor valóban a rendszer ellenségei voltak. És a szenvedést nem kell méricskélni, nyilván másokat is bebörtönöztek, elvették a vagyonukat, kitelepítették, stb. Viszont ugyanezt az ellenséges viszonyt vizionálni oslo-i és berni feladatoknál, jelentős, jól fizető, vezetői káderállások tekintetében (ÁB vagy IBUSZ), lényegében arcpirító. Egy vállrándítással továbbmennék (politikai szemfényvesztés, szokásos hazugságok), ha nem érezném azt, hogy Schifferék (ez a narratíva a bátyja könyvében is megjelenik, és ő Schiffer András apja) esetében ez teljesen őszinte. Tényleg így gondolják. És azt feltételezem, hogy ez lényegesen nagyobb személyi körre igaz: így gondolják, és a környezetükben ez teljesen normális. Innentől pedig a probléma messze túlmutat egy rendkívül ízléstelen politikai köpködésen.
Létezik egy olvasat, mely szerint a kommunista eszme szép és felemelő, és csak a megvalósítással voltak gondok. Ez lényegében megegyezik a 68-as nemzedék magyarországi lecsapódásával: a rendszerkritika mindig is rendszeren belül maradt. Itt lesznek jó és rossz elvtársak, és úgy lehet kritizálni, hogy maga az eszme továbbra is szent és sérthetetlen marad. Aki őszintén hitt és őszintén dolgozott, az jó ember, és nem megdönteni, hanem megváltoztatni kell a rendszert. Kétd idézet jut eszembe:
Kundera
jó ember nem lehet.
Sok esetben rendkívül nehéz megválaszolni, hogy vajon ki volt az elmúlt rendszer kegyeltje. A nagy többség nyilvánvalóan, főleg a hetvenes évektől kezdődően, csak érvényesülni akart. Nem voltak sem kisebb, sem nagyobb erkölcsi dilemmáik, mint a mostaniaknak. Éltek egy rendszerben, ez adottság volt, annak formájának megváltoztatásához kevésnek érezték magukat, próbálták a legtöbbet megtenni. Voltak köztük becsületes mesteremberek, tisztességes tudósok, értelmiségiek, és nyilván voltak talpnyalók, árulók, gazemberek.
Emellett azonban volt egy nyilvánvalóan kiváltságos réteg, akik a pártban vagy a pártvonalon nyomultak. Előre haladásuk - mármint a sikeresebbnek - elsősorban a párthoz való pozitív viszonyban volt. (Schiffer Pál esetében ez nyilvánvaló.) Erre nem mondhatjuk azt, hogy ez így rendben van, hogy ez azonos egy demokratikus rendszerben megfutott karrierrel. Ha azt mondjuk, hogy ők nem felelősek az előző rendszerért, akkor azt is mondjuk, hogy senki nem felelős, esetleg Sztálin személyesen, talán Rákosi, de több nem. Ebben a szemléleteben a történelem fátum vagy még annál is több. Schiffer Anna pont arra tesz kísérletet, a lehető legőszintébben, és ezért nem fogja soha Lázár Jánost megérteni, hogy az ő apja igenis az előző rendszer működtetője volt, a hatalmi harcokban elszenvedett vereségei (és akkor most elfogadom a humánus börtön teóriát Oslóval és Bernnel kapcsolatban) pedig nem mentesítik. Nem lehet nem látni, hogy alapvetően sokkal jobban éltek, és ennek nem az az oka, hogy Schiffer Pál kiemelkedően tehetséges sportoló, extrém képzett tudós vagy bármely területen nagyot alkotott volna. Az ok nyilvánvalóan a párthoz való viszonya, azaz káder. (Egyébként ugyanez volt az oka a korábbi meghurcolásnak is - ott sem a személyes kvalitásai felett mondtak véleményt.) Schiffer Annának tehát látni kell/kéne, hogy
- apja a rendszer irányításában részt vett;
- a családjuk 1958 után jobban élt, mint az átlag (az igazán meghurcoltaknál pedig nyilvánvalóan);
- ennek a jólétnek az alapja a párthoz való viszonya.
Ehhez képest másodlagos, hogy ezt személyesen hogyan élte meg.
Lázár János azon mondataival, amelyek apák és fiúk bűnéről beszél, számomra egyértelműen kívül van a kultúrklubok világán. Ilyet úri ember nem mond, elsősorban azért mert ilyet nem gondol. Schiffer András mind az LMP-n belül, mind az LMP-n keresztül tisztességes és becsületes szembenézést javasolt ebben a kérdésben. Ő benyújtott egy olyan javaslatot, amit Lázár János például nem. (És nem nyúlt ahhoz a korábbi MSZP-Fidesz érvelésben bevett érvhez, hogy lám hány kommancs van a Fideszben, bezzeg az LMP. És kár, nagy kár, hogy a következő megszólalásában már célzott ilyen kapcsolatokra...)
Az univerzum különbség azonban nem ebben van. Lázár számára mindenki, aki az előző rendszer kiszolgálta gazember, nincs és nem is volt semmiben igazuk, brutális cezúra van 90 előtt és után. Nem tudom, és nem látom, hogy ezt egyértelműen hol húzza meg, de a megszólalásai ezt támasztják alá. Ahogy Schiffer Anna nem akarja látni a börtön és Osló közötti különbséget, a kitelepítés és Bern közötti szakadékot, úgy Lázár nem hajlandó látni a korai és késői Kádár-rendszer közti nyilvánvaló különbséget, a rendszerváltásba való finom átcsúszást, a határok feloldódását és elmosódottságát. Számára nincs cezúra egy állami utaztatási iroda vezetése és Wittner Mária bebörtönzése között. Ezzel sajnálatos módon egy kollektív bűnösséget állít elő, meglehetősen láthatatlan határokkal. Tudjuk-e, hogy a rendszer kiszolgálása miben és hol állt? Megáll-e a pártfunkcionáriusoknál? Vagy a párttagoknál? KISZ-tagoknál? Akik kaptak valamit az államtól? Akik sikeresek voltak? Akiknek volt valamijük? Akik egyáltalán életben maradtak? Lázár világában brutálisan erős a siker, de ez csakis és kizárólag a mostani rendszerhez tapadhat. (Megint csak lépjünk túl azon, hogy ebben miért nem ilyen következetes párton belül.) Lázár számára nincs tisztességes ember 90 előttről. A siker csak 90 után lehet tisztességes. Sőt, ezen is túlmegy: ez a családra is igaz. Hetedíziglen?
Két ilyen világ nem tudja megérteni egymást. Kölcsönös félelem és gyűlölet van bennük. Nincs közös halmaz, és erre mindketten büszkék.
