apám titkos élete

A Nagy Füzet továbbra is az első helyen, és a dobogó is foglalt a Trilógia további tagjainak. A Tegnap nem ugyanabban a ligában focizik. Hozza a szikár mondatokat, nem rágja a szánkba, hogy mit kell gondolni, valósak és élőek a szereplők, csak … Valami  hiányzik belőle. Egy novellányi erőssége van, mégis kisregénnyé terebélyesedik, megérint, de nem ragad magával. De az is lehet, hogy nagyregénynyi az anyag, de ehhez képest gyorsan véget ér. A gyermeki brutalitásról, annak természetességéről többet elárul a Nagy Füzet (is), és még az is erőteljesebb, ahogy visszatekintünk és nem tudunk elszakadni a gyermekkorunktól, szülőföldünktől. A gyermekkori szerelem az beteljesületlen marad. Ha beteljesülne, akkor másik álmot kergetnénk. És itt nem csak a szerelemről, hanem minden álmunkról, amit gyerekkorunkból cipelünk magunkkal. Ha Tobias életét nézzük, akkor eljutott a Kánaán földjére, de minek? Ugyanígy Line is megkapott szinte mindent, de minek? Nem hiszem, hogy jó vége lenne a történetnek, ha ők egymásra találtak volna. Az üresség ennél sokkal mélyebb. A könyv nem enged igazi betekintést, beleborzongást és szédülést ebbe az ürességbe, de egy pillanatra felvillantja. Azt viszont látnoki erővel, mégis felejthetően. (Ráadásul másodjára olvastam, de kellett jó pár oldal, amíg ismerőssé kezdtek válni a sorok – addig teljesen elfeledkeztem, hogy én már korábban találkoztam a könyvvel. Ilyen nagyon ritkán fordul elő velem.)