Újabb kérdéseket kap Brüsszelben, miközben tudjuk, hogy színjáték az egész, kicsit megszorongatják, de a végén átengedik. A végeredményt előre tudjuk, csak előtte még kiosztanak nekünk egy-két kokit és sallert, csuklóztatnak, homlokráncolás és szemöldökfelhúzás, de persze kenyértörésre nem kerül sor. Navracsics izzad.
Ha a végeredmény miatt nem is, egyébként elgondolkodtató volt a meghallgatás.
A kérdések jól jelzik, hogy milyen kép él rólunk, magyarokról, vagy még inkább Magyarországról, az EU-n belül. Nyilván nem vagyunk diktatúra, és a Mein Kampf sem lesz kötelező irodalom, hiszen a kérdező képviselők is játszanak a saját közönségük felé, de mégis jelzik, hogy az EU klubban ciki úgy demokráciát építeni, ahogy mi tesszük, ciki úgy értelmezni a sajtószabadságot, ahogy mi tesszük, ciki úgy oktatást irányítani, ahogy mi tesszük. Egy autoriter, fél-balkáni ország vagyunk. Vagy tán egészen az.
Navracsics zseniális politikus úgy válaszol, hogy nem válaszol, pontosan ismeri ennek a klubnak a játékszabályait, jól kimért üzenetekkel és steril mondatokkal hessegeti el az aggodalmakat. Tudja, hogy Brüsszelben nem megy az a kikacsintás, ami itthon, hogy unortodox gazdaságpolitika, hogy nem liberális demokrácia, hogy máshogy kiegyensúlyozott sajtó... Ezek ott fosztó képzők, éppen úgy, ahogy az ötvenes években a népi volt, lásd népi demokrácia. Navracsics pontosan érzi, hogy itt már nincs akol meleg, ahol egy mosollyal el lehet intézni a hirtelen milliárdossá váló holdudvar vagyongyarapodását firtató kérdéseket, ahol költségtérítésre lehet keresztelni a tandíjat, államosítani a magánnyugdíjpénztárakat, és még hosszasan sorolhatnánk, az újságíró erre pedig megírja, hogy aki fanyalog az kígyóvállú, kutyafejű tatár, bérenc, imperialista, és a többi. A nép ezekután bólogat. Navracsics pontosan tudja azt, hogy jelentős része annak, amihez itthon kormánytagként a nevét adta, az ciki. Brüsszelben ciki, nálunk persze több. Fájóan erkölcstelen, onnan nézve egyszerűen csak 'az ezek ilyenek' legyintése.
Navracsics nem áll bele a vitába. Ő az a holdudvar, akinek tisztességét erősen kikezdte a kormányzás, aki maga is vívódott, hogyan is került Lázár Jánosokkal, Bayer Zsoltokkal vagy Rogán Antalokkal egy csapatba, miként tapadhat a nevéhez az Alkotmány preambuluma, a bíróság átszervezése, alkotmánybíróság felszámolása, és még hosszasan sorolhatnánk. Ő inkább európai Magyarországot akart, most Brüsszelig fut, és ott már azoknak játszik, ahova úgy érzi maga is tartozik. Rólam kérdezzenek, és a kormány miatt ne engem vádoljanak - mondja. Demokrata vagyok, hiszek a sajtószabadságban, hiszek Európában, az európai értékekben - ő nem Orbán Viktor, aki gyurcsányi cinizmussal vágta vagy vágná a képükbe: miazhogysőt! Ez az igazi demokrácia, ez az igazi sajtószabadság, ez az igazi gazdaságpolitika, Önök hanyatlanak és Budapest az új Róma. Óriási különbség, hogy Orbán hazafelé játszott, itt akar miniszerelnök lenni, korona nélküli király - és ha ennek az az ára, hogy szalonképtelen Brüsszelben, ám legyen! (Putyini logika visszhangzik a Kárpátok között.) Navracsics EU biztos akar lenni, oda akar tartozni. Navracsics tökéletes szimbóluma annak a pár százezer magyarnak, akinek elege lett az itteni viszonyokból, és kiment. Brüsszelbe, Londonba, Németországba, Hollandiába - az országot megváltoztatni nem tudja, és döntenie kellett. Mert európaiként nem lehetett itthon többségben.
