Nem írogattam, más dolgom volt, ennél fontosabb, kényszert amúgy is lerázom magamról, mint kutya a vizet.

Bajnai közben párttá alakult (erről nem írok többet), Alföldi továbbra is képtelen a jegyvásárlást megoldani (erről majd még), olvasgatok (folyamatosan lesznek gondolatok), volt egy-két színház (köztük remek és remekebb is, ezekről néha csak linkelek), az országot elöntötte a hó, de minden rendben, Szentendrén épül a gát, és itt is minden rendben (sőt, miazhogy!), Rudolf Péter Kossuth-díjat kapott, ennek örültem (Szaniszló egyszerűen nem érdekel), Orbánon életében először az ijedtséget láttam az alaptörvénymódosítás során (populista rezsicsökkentésről mesél, amikor?!), diákok tüntetnek, és ez jó, ők még érzékenyek. (És nem az EU-nak vannak kifogásai, aggályai, hanem nekem, mert a logika rossz: alkotmányban, alaptörvény közös alapdolgainkat kéne rendezni, ha úgy tetszik a nemzeti minimumot, és a többi nem oda való. És ennek a közös értékrendnek rendelődik alá utána minden. Ebben állapodtunk meg, ezen keretek között kell kormányozni.)

És egészen friss, hogy Cipruson einstandoltak. Aki tapsolt a manyup államosításnak, az most ne mutogasson, hogy ezért kell menekülni az IMF-től. És fordítva: akinek az nem tetszett, ez a félelmetes ostobaság se legyen üdvözlendő, mert a kénköves magyar kormány helyett az EU bürokratában született meg az eredeti gondolat. De ezek csak a magyar zöngék. A ciprusiak lassan kezdenek az eredeti ötletből kihátrálni, mert a képtelenség kategóriáját súrolja. Zároljuk a számlákat, mert el akarunk mindenkitől venni. Nem kicsit, sokat. És igen, fájni fog. A bizalmat már az ötlettel is megingatták, már pedig a bizonytalanságnak igen nagy ára van. Cipruson háromszor verik majd le, mindenki meglássa.