Bár a gügyögés továbbra is divatban van (noha Karinthy figyelmeztetését magamra veszem (Gögicse), az mégis egy felnőtt reflexe, a gyermek szemében mást látni - bár én nem egy vasorral súlyosított rokonnéni vagyon), a kórházi beszédmód is lehet irritáló. T/1 beszédmód (szülünk? én is vagy a doktor úr esetleg? büfizünk? csak, ha nagyon kérik, de szerintem elég ezt meghagyni a gyereknek), a férfi a kispapa, a nő a kismama, nem bajlódunk keresztnevekkel - ennél csak egy büntetőbb van: a baba-mama fórumok és ennek off-line változataként működő játszóterek közönsége. Érdekes lenne végigelemezni, hogy az új-kórházbeszéd vajon az elmosódó szerepek (lásd tegezős áruház, meg egyébként is kihaló félben lévő differenciált nyelvhasználat az egyes kor- és társadalmi csoportok között), a demokratizálódó kórház (bár sokaknak még mindig nehéz feldolgozni, hogy a beteg a fizető vendég a kórházban, az ügyfél, a vevő, stb.) eredménye vagy egyszerűen csak így alakult.

Mindezek ellenére nehéz megállni, hogy magunkra ne anyaként vagy apaként referáljunk, E/3 üzemmódban, akkor is, ha a gyerek nincs ott.