Mert volna az, hogy nem érdekeltek drágáim! Ti húgyszagú senkik, akik közé magam is tartozom, de ettől még érzem a facsaró illatot, orromban rücsökké nemesedtek, ahogy napról napra, és egyre inkább, no, nektek minek, de magamnak sem érdemes, és mégis. Ezt értelmezzétek!
Nem akarok mondani semmit, csak keblemre ölellek Titeket, pedig alaposan pelenkázni kéne, mely oly' édes, amikor még cseperedő demokrácia voltatok, most viszont szennyes feladat, magatok is szégyenlitek, de csak álszemérmesen, nem baj, anyukátok vagyok.
Mert némileg háttérben, picit búcsúzom, nem könnyes szemmel, inkább sérülten, félig vakon, tapogatva a mondatok szélét, betűk peremét, hát így valahogy. Könyvek közé vackoltan, előadások között jóllakottan, valami ilyen fényesség, amit a mai világvége napon szívesen megpillantok.
Ez lesz, bárka és angyal, jövőre veletek, ugyanitt.
