Skandináv és vámpíros, plusz krimi. Na? Elég trendi Lindquist? Nyilván sikerkönyv, és emiatt nem kell mentegetni, viszont sok felszínesség terheli. Nem állítom, hogy ez minden sikerkönyvnek a receptje, de nem segíti a tömeges befogadást a gondolati mélység. Párhuzamosan futó szálak, lassan kibontakozó cselekmény, mi már az elején a rejtély mélyére látunk, aztán persze szalad a végkifejlet felé, egy-egy meglepetés, a szálak egyre szorosabbra fonódnak, egyre gyorsabb tempó, aztán end.
Ez a Svédország közelebb áll mondjuk Moszkvához (stílszerűen legyen az Éjszakai őrség), mint a fejünkben élő skandináv jóléthez. Alkoholizmus, napi kulimunka, tömegközlekedés, lakótelep. Erőteljes ökölcsapásokkal bontja sztereotíp elképzeléseinket. És talán ez a legizgalmasabb része: ezekről az alkoholista, kapcsolataikba belerokkant, jóléti modell szélén tántorgó emberekkel, a saját csalásaikkal, hazugságaikkal, macskáikkal egészen jól ellettem volna. Megkockáztatom Oskar mindennapi szorongásai, a kövér kisfiú peremre szorítása (hogy mennyire örök, tér- és időfüggetlen ez, Ende - Barnabás), a saját lakásába zártan, félelmek és démonok között. A nagyok zaklatása, kegyetlen és romboló kamaszvilág. Eli, a vámpírlány/fiú ebben a szituációban zsebterminátor, aki a hívó szóra beindul és lebontja az ellenségeinket. Vajon hány ilyen fantázia van? Gumi tarzan helyett vámpírgyerek egy napra? Oskar világa vámpír nélkül kilátástalanabb. Reménytelenül vergődik saját tehetetlensége és a körülmények között: egyedül nevelő és rátelepedő anya, korátrs csoport kizárólag ellenség (a jobbak "csak" áruló barátok), cél- és lehetőségek, sőt vágyak nélkül. (Gombóc Artúr valósága?) Oskar egyáltalán nem szerethető, csak Eli világán keresztül - amikor megpróbál több és jobb lenni. Addig csak egy kövér, csokitolvaj, édességzabáló, lusta kamasz.
Ami kínzóan hiányzik, az pont Eli belső világa. Ezért szívem szerint az indító mondatot talán törölném is. Mennyit tudunk meg az ő vámpírságáról? Legfeljebb pillanatnyi betekintést, hogy milyen lehet egy többszázéves kislány világa. De ezek csak pillanatok, nem látunk igazán a mélyére: vajon ha százévig lennék 10 éves, akkor inkább a 10 évesre vagy a 110 évesre hasonlítanának a gondolataim? Mit akarhatnék? Mennyire érezném magam szörnyetegnek és mennyire vérivónak? (Vannak húsevők, ugye.) Hova tovább? Mi az életcél?
Nyers naturalitás, helyenként egyenetlen cselekmény- és karakterábrázolás, különösebben nem leterhelő mélységi dimenziókkal rendelkező könyv. Én megijedni nem tudtam, viszont undorodni lehet. Itt nekem magas az ingerküszöböm. Sokkal inkább elevenembe vág, amikor hatan körbevesznek egy nyomorult kiskamaszt és azt csinálnak vele, amit akarnak. vagy még inkább az a félelemmel vegyes megalkuvás, hogy ezt megelőzően, erre számítva már vívódom a megalkuvás és ellenállás között. Ez annyira emberi alapszituáció, hogy vámpír nélkül is leizzadok.
