Mondhatni klasszikus. A szöveg mesteri, minden bizonnyal az angol is, Tandori pedig zseniális. Nem vagy nem így vagyok neurotikus, ezért távolságban van, érzelmileg kevésbé tud megragadni Sylvia Plath, viszon hitelesnek éreztem. Én üvegburán kívül maradtam, szinte minden soránál, még ha éreztem is, hogy ott belül valami egészen nyomasztó dráma folyik. Kintről könnyen degradáljuk finomkodó picsogásnak, a jóléti punciforradalom álproblémás csődjének, de belül.... Ő tornádó belsejében, én meg kívül. És közös hányásunk sem volt, ami barátokká tenne.
Esther nyilván cipeli magával a vidéki kislány minden frusztrációját, vallási-erkölcsi fenntartásai a férfi-nő testi kapcsolattal, majd ennek túlkompenzálása a szűzesség szándékos elvesztésével, megterhelve még az ideális kapcsolat illúziójával, majd annak szétpattanása után a "mindenszar" érzés, oda akarok tartozni, ahol nem érzem jól magam. Halmozottan hátrányos versenyző. Ehhez még hozzájön a pszichiátriai kezelés, elektrosokk és zárt osztály, de az igazán nyomasztó azonban a célok elvesztése. Kezdetben szinte Ellist idézte: féktelen new yorki élet, csillogás és üresség, tivornyák, kapcsolatok, pénz. És a lehető legsivárabb üresség. Ami igazán megérintett: ahogy a kiemelkedő tehetségből a kezéből elfolyó lehetőségeken keresztül a szerencsétlenek közé lecsúszó személyt végigkövettük. Az lehetett volna, ami akar, és nem lett semmi.
Ennél viszont nem ad többet. Egy tehetséges író személyes naplója.
