apám titkos élete

 Tegnap este (ahelyett, hogy Ulickajáról írtam volna) befejeztem Coupland könyvét. Míg az X generációt ikonikus, meghatározó, fontos könyv, még akkor is ha hozzánk csak jelentős késéssel érkezett meg, de talán éppen időben: a fogyasztói kultúrából kiábrándult generáció sem volt itt sokkal előbb, ha egyáltalán. (Megérne egy szép könyvet, hogy a 80-as évek végétől hogyan omlott ránk gátlástalanul a fogyasztás.) Tehát X generáció miatt elfogult voltam, viszont a Minden család pszichotikus ehhez képest egyértelmű csalódás. Gúnyos korrajz, fekete irónia, abszurdba hajló társadalom kritika, pörgő cselekménysorozat. Viszont ennél nem is több. Nem annyira habkönnyű, mint amilyennek elsőre mutatja magát: nyilván mosolygunk a karakterek, sémák, fordulatok túlzásain, mint egy fekete-fehér némafilm szereplőin, amikor csetlenek-botlanak, cseberből vederbe, kis bajból nagy bajba lavírozzák magukat. És a némafilmek burleszk jelenetei mögül is kikacsint (legalábbis a legnagyobbaknál) a mondanivaló, hogy hahó, ez azért nem annyira vicces, így Coupland sem csak egy tökéletesen elfuserált családot mutat be. És nyilván kortünet a széteső család (egymásnak eső apa-fia, félredugás, lövések), az aids, az alkohol, a lemerült hitelkártya, a gyógyszerdömping, csak hogy a legjobbakat említsem. Minden jellegzetes klisé feltűnik, kis csavarral, némi túlzással, viszont sehova sem jut. Mintha végigszáguldottunk volna korunk panoptikumán. És ez nem kevés.