Az első fizetési papír kézhez vételekor leesett páraknak, hogy a személyi jövedelem adó csökkentése az makroszinten (költségvetési bevételi oldalról) igaz, de leginkább egykulcsos átrendezésnek kéne hívni. Mert milyen csökkentés az, ahol egyesek nem járnak jól? Ami engem meglep, hogy erre most csodálkoznak rá. Nem egyszerű emberek a fizetési papír láttán, hanem a szakmai média is. (Nem azt akarom mondani, hogy korábban nem írták meg, hogy kiknek és mennyire fog fájni, hanem hogy ők milyen sokan lesznek. Amikor megszavazták nem is nagyon emlékszem, hogy ez a kérdés annyira középpontban lett volna. Bezzeg most!)
Ezt momentán előre lehetett látni, számológép sem kellett volna hozzá, ismerni lehetett a makro adatokat, és az egy milliós szám - aki nagy valószínűséggel nem jártak jól - előre becsülhető lett volna. Mi ebben a meglepetés? Részemről annyi, hogy most rúgózik ezen a média, miközben ha valamikor akkor tavaly kellett volna. Annak ellenére, hogy maguk a számok újra és újra csodálkozásra késztetnek. Összesen 400 ezer embernek van 330 ezer havi bruttó felett a keresete? Akkor kik vettek itt százezres számban autókat a fénykorban? Nem lehet, hogy ezeknek az embereknek soha nem volt elég pénze az autóhoz, csak volt egy kegyelmi állapot, amikor hitelt bárki bármire kapott? És valós kép, elnézve a mobiltelefon piacot, a bevásárló központokat, a tévéreklámokat, hogy mintegy 700ezer ember keres havi bruttó 250 ezer forint felett? Ezek után persze nem lehet csodálkozni azon, hogy alig 3 % fizeti az szja bevételek 80 %-át. Az ország csalódottabb felének tehát illene ezeket ismerni: jelenleg ők nem igazán járulnak hozzá ilyen módon a közös költségekhez, és látatlanban - ezt könnyű eljátszani, hiszen nem ismerik az adatokat - vajon igazságosnak tartanának-e egy ilyen típusú adóztatást. Valószínűleg nem. Az egy kulcsos adó ezen a nagyon erős torzításon javít valamelyest, az pedig érzelmi és egyéni erkölcsi kérdés, hogy ezt mennyire tartjuk elfogadhatónak. Egy ilyen döntés szerintem fontos és lényeges kérdés, ezért nem a törvényalkotás után, annak hatályba lépését követő hónapokban, az első eredmények kézzel foghatósága után kellene gondolkozni és csodálkozni, hanem előtte.
Nyilván a politika, és nyilván a sajtó felelőssége (is), meg az enyém, tiéd és övé, hogy erről nem előtte, hanem csak jóval utána beszélgetünk. A számok igazából már akkor is ismertek voltak, legalábbis nagyon jól becsülhetőek.
