Amennyire én látom, itt most már nem nagyon van terv. Elindultunk az 1millió munkahely, belső növekedés vezérelte, sohanemmondomkihogymegszorítás politikája felé, amit meglehetős szkepszissel fogadtam. Ez még nem baj, kit érdeklek én, de a nagy nemzetközi, pénzosztogató, tőketológató közönség is. Egy ilyen gazdaság politika tehát eleve hendikeppel indul: egy konzervatív gazdaságpolitikát már láttak működni, tehát ha nem jönnek a számok, akkor is hisznek benne, mert már működött. A közösség természetesen nyitott más irányba is - akár tudomány, elkalandozás helyett inkább katt ide - de több megerősítést vár. És itten vagyon a probléma gyökere: elmúlt egy év, és a számok nem jönnek. A befektető viszont olyan állatfajta, aki alig hall valamit, kicsit olvas, de leginkább számolni tud.
Eltelt egy év és nem nagyon van olyan szám, ami stimmelne. Én elhiszem, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik (ezzel azért b-terv szintjén lehetett volna számolni), meg ha semmi sem változik, és előbb-utóbb jönnek az eredmények, de a bizalom - ami az újdonság miatt - amúgy sem volt nagy, egyre inkább olvadozik. Minth az elmúlt pár hónapban, anélkül, hogy a hibát beismernék, folyamatos újratervezési üzemmódban vagyunk. Ahogy a navigációs rendszer sem hülyézi le a vezetőt (elbasztad, most tervezhetem újra), úgy a kormányzati önkritika is kevés (még az újratervezést sem ismeri be). Jön a két kulcsos adó, jönnek a megszorítások, forint leértékelés, már várom az infláció felpörgetését, stb. Ennek a bizalmatlanságnak pedig ára van. Nyilván a belső feszültség is ide tartozik, hogy az emberek egyelőre tétován nézelődnek, és köpnek egyet most már a Fidesz felé is, ez sem jobb a Deákné vásznánál, és amint egy életképes politika erő megjelenik, pillanatok alatt besorakoznak mögé. (Akkor pedig már hiába keresik az okokat, esemény után vagyunk.) Viszont Magyarország, tetszik-nemtetszik, olcsó, elsősorban nyugati forrásokból élt: bíztak bennünk, ezért Jürgen, Hubert és Giacomo betétje itteni hitelként jelent meg. Akár állampapírokról, akár banki hitelekről beszélünk. Csakhogy Jürgen, Hubert és Giacomo nem igazán érti, hogy mi történik itt, és ezért bizalmatlan. Ha bizalmatlan, akkor csak felárért adja kölcsön a pénzét. Ez teszi igazán drágává Magyarországot, és itt mindegy, hogy devizahitelesről, államadósságról vagy beruházásról beszélünk. Minden bizonytalanabb lett, ezért drágább pénzt szerezni. Vagy Önök, Hansnak, Hubertnek vagy Giacomonak ugyanannyiért adnának kölcsön, mint Pista bácsinak? Na, ugye. Ha Pista bácsinál minden szépen, rendben megy, bár elsőre elég nagy ostobaságnak tűnt ez a tyúkszem tenyésztés, de lám, a kínaiak viszik, mint a cukrot, akkor a kezdeti aggodalom (és felár) elmúlik, jönnek a számok, abból nyelvektől függetlenül értünk, egyre kisebb adósság, nem a tőkét éli fel Pista bácsi, hanem a bevételeiből törleszt, már olcsóbban adunk kölcsön, stb. Viszont itt a merész újítások sikertelenségével sem néztünk szembe, úgy csinálunk mintha, de közben azért mégsem, és ez olyan, mintha Pista bácsi sumákolna. Hogy a tyúkszem helyett egyre több a tyúkmell, meg tyúkláb, de abban nincs annyi biznisz, meg nem is így kéne csinálni, de állítólag még mindig tyúkszem, és persze hasítunk, akkor is ha egy helyben állunk. Elnézve az amerikai jelentési szezont: mintha csak egy számítana, hogy valaki a várakozások alatt vagy felett van. (Az Apple alatta van, esik az árfolyam, miközben y/y alapon ez még mindig brutál növekedés, S4 nincs is benne...) Nálunk pedig a tervek is egyre szerényebbek, de még azokat sem teljesítjük.
És én ilyenkor kicsit megijedek. Mert a devizahitelest már megint megmentik, pedig a problémát már legalább háromszor megoldották, én is utaltam rá korábban. Miért gondoljuk azt, hogy aki elsőre nem tudta megoldani, sem másodjára, az harmadjára képes lesz rá? És miért hinném el, amikor készre jelenti megint? Úgy látom most éppen az önkormányzatok és a közszolgáltatások megmentésére (is) törekszenek. Ez pedig már több, mint kezdeti ijedtség.
