Oksanen Tisztogatása elképesztően őszinte. Nincs takargatás, nincs elfedés, hanem naturális szembenézés. Semmi pátosz, semmi heroikus küzdelem, mellőzve minden szentimentalizmus. Minden diktatúra azonos. És minden diktatúrában élni kell, nem lehet mindenki hősi halott. Mindennapi árulásaink és túlélésünk egy regénybe sűrítve.
Hogy lehetett elviselni az erőszakot? Hát így. És így lehet ma is. Nézz körbe ma, és megérted mi történt tegnap. Az erőszak az erőszak.
Leírom mi történt velem, mi történt vele, mi történik bárkivel. Nem ítélkezem, nincs se bölcsek köve, se csalhatatlan erkölcsi mérce. Ahogy a két sors egymásba fonódik és találkozik egymással, egyre erősebbek lesznek a kérdések. Van-e különbség erőszak és erőszak között? Ha létezik politikai elit, aki kegyetlenül kihasznál, aki egyedül jelenti a kiutat, aki mindent elvesz és mindent megad, élet és halál, és milyen élet és milyen halál ura, akkor ez mennyiben különbözik a szervezett bűnözéstől? Nem csak a kommunista uralommal néz szembe, hanem a mai valósággal. Van-e váltás, rendszer- vagy bármi? Vagy csak elitcsere történt? Aki a demokráciában, politikai sokszínűségben és jogállamban használja ki az embereket az vajon más ember, mint aki egy elnyomó rezsim „katonája” volt? És akit akkor használtak ki, az vajon más, mint akit most használnak ki? Ugyanaz-e a két kiszolgáltatottság? A mi kérdéseink, nem múltba merengés. Ami elmúlt, azt könnyebb megítélni, de a másik valóságban most kell élni. És ha egyetlen egyszer is azt válaszoljuk a kérdésekre, hogy nincs különbség, akkor a múlt tükrében a mai arcunk van.
A szerelem árulása kegyetlen. Szerelemben és háborúban nincsenek szabályok, de minden elmúlik egyszer és akkor nem lehet tovább hazudni. A szó legpozitív értemében nem hagy nyugodni az öregasszony, aki a szerelméért elárulta a testvérét, akinek az egész élete maga az árulás, a megalkuvás és a kiszolgáltatottság.
