A szerencse itt sürgölődik köröttem már régóta. Kellő beképzeltséggel mondhatom, hogy régóta dolgozom érte, kiérdemeltem. Kezdtem megszokni, magas lóról beszélni, elfogadni, hogy minden győzelem mögött tudás van, elhiszem, hogy holnap is meg tudom csinálni, és még sorolhatnám. Álláspontomra rátelepedett az üléspontom: a világot másként látom, ha huzamosabb ideje egy liftben emelkedem. Mindenki béna, szerencsétlen, lusta és ostoba, ha nem képes sikert elérni.
Tegnap, pedig távol áll tőlem a spirituális hangulat, megláttam magam a tükörben. Képletesen. A beképzelt, fennhéjázó, aki elfeledte, hogy honnan jött. Nem, igazából nem szégyeltem magam. Elementáris, zsigeri szomorúság szállt, mintha valami helyrehozhatatlan bűnt követtem volna el. A magányosan potyogtatott könnyek között az öröm lassan visszakúszott az ereimbe: alázat és szerénység. Csak ennyi szükséges.
Nekem ezt hozta a húsvéti nyuszi, köszönöm.
