Ilyenek voltunk

2012.07.31. 20:25 lostrider

Tóth Krisztinától a Pixel határozottan jobb volt. De lehet, hogy azért, mert az olvastam előbb. És a Pixel számomra kiemelkedően jó volt – a Vonalkód tehát nagyon jó. Tegyük hozzá, mind térben, mind időben ez a világ közel van hozzám, még ha nem is teljesen azonos, így a félig leírt mondatokban, az egy-egy kinagyított részlet mögött elnagyolt világban könnyen megtalálom a saját emlékeimet. Motiválóan eltalálja, hogy én hol vagyok, a többi pedig az én dolgom. Még kellenek az évtizedek, hogy értékállóságról beszéljünk, de én mindig és mindenkor csak magamról, ez pedig szintén az enyém, bár Pixel egymásba fonódása jobban tetszett.

Pontszerűen kiemelt élethelyzetek, gyermekkorunk meghatározó eseményei, amelyek tű élesen, talán emlékezetünk által kiegészítetten buknak fel az elenyészett napokból. Lista arról, ami fontos. Nem vonalak, inkább pontok. A sztorik, amiket hetvenévesen unalomig mesélünk majd unokáinknak, ahogy nekem nagyapám évente féltucatról regélte milyen volt a nagy Sárossi Gyurka öccsével, a Bélával együtt focizni. Nekünk nincs focink, nincs hadifogságunk, de voltak úttörő táborok, műtéti hegek, kukázóink. Vagy valami más, de fontos. A regény legnagyobb erénye ez a hallgatás: ahogy egy-egy történettel kiböki saját emlékeink tárházát, behatol az ismerősség látszatával, és onnantól kezdve magunk világában bolyongunk.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvespolc értékelés:a

A bejegyzés trackback címe:

https://apamsecret.blog.hu/api/trackback/id/tr254668269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása