Ha én adnék tanácsot Bajnainak

2013.10.01. 18:32 Allen Ark

Szobrot lehet döntögetni, de itt kormányt kéne – ez most komoly?! Az ellenzéki pártoknak még papírkardja sincs. Bajnai felült a hintalóra és azzal nekirontott a szélmalomnak. Pedig milyen magabiztos lovag volt Gordon, szakértői vértezet, válságkormányzás, messiásvárás, modern, romlatlan Magyarországba tekintő szemek. Úgy lépett színpadra, ahogy egy leendő miniszterelnöknek kell. Csak utána nem volt szövegkönyv. Se darab. Azóta is tanácstalan áll, magányosan, súgólyukban pedig sok töketlen. Hülyékkel bizony nem lehet – se választást nyerni, se kormányozni.

Nem kéne sok, csak őszintén azt továbbvinni, amit elkezdett. Bajnai szakértő, csapatjátékos és hisz a modern Magyarországban. Ehhez képest most miért bohóckodik?! Ráadásul abban a cirkuszban, ahol a szemfényvesztést mások sokkal látványosabban csinálják.

Miért adnék egyáltalán tanácsot? Miért neki?

Csak azért, mert nem szeretem a felekirályságot. Se a jó felekirályságot, sem a rossz felekirályságot. Se a felekirályságot, sem a királyságfélét. Nincs Orbán fóbiám, de ellenzék nélkül tényleg nehéz kormányozni. Fikarcnyi félsz sincs vereségtől vagy netalán számonkéréstől, és ennek helyét gőg és arrogancia tölti be. Minek vitatkozni, ha orrba is lehet vágni a másikat? Az erő mindig velünk van. És ha már velem van, akkor én mindent meg is oldok vele. Kérsz, kapsz – mondják, és minden falatot előre megrágnak a gyereknek, aki nem tanul meg még enni sem. Nem szeretem ezt az atyáskodást. Se gyerek, se alattvaló nem vagyok. De emiatt nem adnék tanácsot, emiatt csak elmennék szavazni.

Csak azért adnék Bajnainak tanácsot, mert jól láthatóan fogalma sincs, hogy mit kéne csinálnia, mintha hozzá nem értő, teljesen eltévedt, vízió nélküli, ötlettelen stáb venné körül. Bajnaiban éreztem annyi erőt és indulási sebességet, amivel képes ellenzéke lenni a kormánynak. Ellenzéke, és nem feltétlenül váltótársa. A Jobbik számomra távoli, az MSZP szintén, az LMP reménytelen, a többi pedig gyakorlatilag nincs – akkor pedig kinek adnék én tanácsot?!

Honnan jött?

Ő akkor vált érzékelhető politikussá, amikor mások megbuktak volna. Egy bukott politika párt tolta a bukott vezér bukott kormányának élére. Sokévnyi nem kormányzás után, pénzügyi- és gazdasági válság közepén, szociális népszavazások után, előre elvesztett választás előtt miniszterelnök lett. Van-e annál nagyobb kritikája a demokráciának, mint hogy az elmúlt időszak legfelelősebb kormányzása egy politikai felelősség nélküli csapaté? Nem mondott nagyokat, nem ígért sokat, nem voltak látványintézkedések, sok kisebb-nagyobb felelős döntést. Egy-két fájó, mint a szent tehénnek számító tizenharmadik havi nyugdíj elvétele vagy az ÁFA-emelés. Ezekhez nem is nyúlt a Fidesz. És Bajnai nem bukott bele, sőt, ebből a szerepből lett igazán politikus. (Miniszterként észrevehetetlen volt.)

Jól érezte, hogy szükség van rá. A balliberális konglomerátum atomjaira hullott szét. SZDSZ gyakorlatilag megszűnt, még csak választást sem vesztett, két választás között felszámolta magát. (Nem kár érte.) Az MSZP beledöglött Gyurcsányba, aki pedig az utolsó reménye volt. Horn óta képtelen a hataloméhségen túl bármit is felmutatni. Szadeszesedik, na! (Értük sem lenne kár.) Az LMP nem tudott belenőni a szerepbe, elindult a pártosodás útján, érezhetővé vált, hogy egy választásra összeállt csapattal állunk szembe, kevés a közös bennük. (A maradvány legalább következetes, a maga jelentéktelenségükben egész megszerettem őket.) A Jobbik volt egyébként a legütőképesebb ellenzéki párt, aki újra és újra visszatalál a számára népszerűséget szállító populizmushoz, ja, a cigányok. (Egy valós válaszok nélküli hang, túl az én ízlésem küszöbén.) Bajnai tehát jól érezte, hogy választási győzelemre reális esélye egyik ellenzéki pártnak sincs.

Óvatosan, komoly felvezetés után lép be – nagyon profi. Haza és Haladás, megírja a dolgozatát. Olyat csinál, amire a három parlamenti párt összesen nem volt képes. Három hétig, de talán egy hónapig is, róla szól a politika. A Parlamentben őt emlegetik, miközben ott sincs. Meghatározza a politika beszédet, pedig nem nyilatkozik. Róla írnak, gondolkodnak és találgatnak, pedig nem indít sajtókampányt. Van-e valami meglepő abban, amit írt? Szinte semmi. Amitől mégis érdekes, jelentős és meghatározó, és ezt jól érezte, hogy ő írja. Bajnai, aki miniszterelnök lehet. Bejelentkezett, és volt rá fogadókészség.

Amikor formálisan is zászlót bont, az október 23, Erzsébet-híd. Jó-e a helyszínválasztás? Jó-e, hogy szónokként akar kiállni, amikor nem jó annak? Medgyessy-imázs? Horn se vonult utcára, pedig beszélt a nép nyelvén. Viszont megint tömegek, kíváncsiak rá. Nem tartottam rossznak, bár sem ő nem volt átütő erejű, sem a szöveg, amit előadott. Itt már érződik, hogy legalább szövegíró kéne, szónokolni nem fog megtanulni. Az első nagy bicsaklás a Millenáris Parkban előadott „kampányindító”. Együtt2014 – és ehhez képest ki van ott? Kivel van együtt?! Bajnai egyszemélyes előadása. Hát kik adnak ennek az embernek tanácsot? Ráadásul az egész terem nyugdíjasokkal van tele. Hogyan is? Teljes tanácstalanságot éreztem, és innentől már csak lejtmenet. (Lehetett volna kisiklás, egyszeri mélypont, hiba, amiből tanulnak. Nem, inkább csak az első jelzés, hogy a belépésig volt kitalálva, utána homály.)

Hol van most?

Bajnai látványos elbizonytalanodott. Kapkod, keresgél, nem találja a helyét. Pedig semmi olyan nem történt, amit ne lehetett volna előre tudni. Eddig sem ő, sem mások nem húztak semmi meglepőt. Az egyetlen meglepő talán csak az, hogy Bajnai ennyire tanácstalan. Ravasz, nagyon ravasz...

Folyamatos támadások, ebben semmi meglepő. A meglepő az, hogy erre nem tud egy egyértelmű kommunikációt felmutatni. Nem számított rá, hogy jönnek megint a libával? Akkor amatőr. Nem tudja, mit kéne lépni? Akkor amatőr. Tudja, csak nem meri? Akkor amatőr. Sokan azt mondják, hogy nagyon lejt a pálya, minden tekintetben. Ez minden bizonnyal így van, de ez most kit lep meg? Mire nem lehetett számítani? A ’számítottunk rá, de nem tudjuk mit kéne csinálni’ vetekszik a ’nem tudtuk, hogy ez lesz’ amatőrségével.

Érthetetlen szövetségkeresés. Gyorsan leforgácsolta a másik két erőt maga mellől, szimbolikusan legalább megtarthatta volna őket. Csatája Mesterházyval nem többre hasonlít, mint két kantáros óvodás veszekszik a piros homokozó lapáton. Apu meg közben ott vár a tíztonnás markolóval és kikapja őket, homokvárastul jövő áprilisban. Most tényleg azon veszekszenek, hogy ki bukja el a választásokat Orbán ellen?!

De a legnagyobb baj az, hogy nincs stratégia, hogy Bajnait hova és hogyan kell felépíteni. Bajnairól most egyetlen jelző sem jut eszünkbe. Nem tudjuk, hogy mit csinálna. És most nem arról beszélek, hogy Bajnai hogyan kormányozna, mit kéne csinálnia, min kéne változtatnia, ez tartalmi kérdés. Egyelőre azt a formai kérdést kéne megválaszolni, hogy mi az a szlogen, imázs, lendület, ami mögé beállnak az emberek, és ezzel hogyan tudja megnyerni a 2014-es választásokat. Erre volt, és nem biztos, hogy van esélye. Bajnaiból három érv csinálhat miniszterelnököt. Hogy szakértő. Hogy csapatban dolgozik. Hogy modern Magyarországot akar.

És a tanácsok?

Bajnai, a szakértő

Ő ezzel vált politikussá. Amitől neki esélye van, hogy erre van igény. Ő azért nem bukott meg miniszterelnökként, pedig népszerűtlen intézkedéseket hozott egy igen rossz korszakban egy bukott pártszövetség támogatásával, mert szakértőnek pozícionálta magát. A válságmenedzser, aki nem politizál, hanem teszi a dolgát, próbálja irányíthatóvá tenni a politikát. Ehhez talált magának stábot. És itt jön a két hiány, és ezért érthetetlen, hogy mit akar. Ő szakértő vezető volt egy szakértői stáb élén. Miért nem akarják ide felépíteni? Miért nem ez az a kép, amit sugallni akarnak róla? Miért nem hangoztatja ezt most is? Ez jól áll neki, ezt tudja vállalni. Ráadásul igény volna rá, hiszen jelentős a politika és politikus ellenesség Magyarországon. Ráadásul pont abban a választói körben volna erre igény, ahol őt várják. A szocialisták kétszer is azzal nyertek, hogy szakértőnek adták elő magukat. Lásd Horn-kormány, lásd Medgyessy-kormány, sőt még Gyurcsány is! (Nem tartalmi címkézés, mert abban hatalmas kérdőjelek lennének.) Gyurcsány nem abba bukott bele, hogy hazudott (ettől a jobboldalnak lett ikonikus céltáblája), hanem abba, amikor már senki nem hitte el róla, hogy képes irányítani, képes vezetni – ha ezt nem hiszik el, akkor a ballib szavazóbázis is kimegy mögüle. (Ezért nem 2006-ban, hanem csak 2009-ben bukott meg.) Erre jött Bajnai, a szakértő.

A szakértői imázs Bajnainak tehát sajátja, a teljes társadalomban van igény a politikamentességre (a szakértő ezt képes meglovagolni), ráadásul még jelentősebb az igény a megcélzott (mondjuk ballib) szavazótáborban. Ennél nyilvánvalóbb találkozása az igénynek és az alkalmasságnak nincs. Ehhez képest alig tesz ebbe az irányba lépéseket. Nem látjuk, hogy szakértőként pozícionálná magát, akár hasonlóan hangsúlyosan, mint 2009-ben, és csak annyit hajtogatna, hogy ők rendbe akarják hozni, meg akarják csinálni, ki akarják javítani.

Mert ennek egyáltalán nem az a módszere, hogy felveszi a kesztyűt a professzionális fidesz bulvárgépezettel. Orbán Rasi esküvőjére nem az a megfelelő válasz, hogy megünneplem a 90 éves nagymamámat! Ki volt az a tökkel ütött, aki ezt tanácsolta neki?! Ő ezen a pályán nem tud nyerni, viszont sokaknak visszatetszést keltő Orbán családi politizálása. Tessék ezt támadni! Tessék ezzel szemben azt mondani, hogy én dolgozni jöttem ide, és nem a családomat kiteregetni. Bulvárpályán képtelenség Orbánt megverni. És utána kimegyünk szobrot döntögetni?! Papírmasékkal hadakozni?! Kapjon már valaki a fejéhez, hogy ez milyen Bajnai-képbe illik bele!

Bajnai, a csapatjátékos

Az Együtt2014 jó szlogen. Szintén jól állna neki, hiszen egy csapat élén állt, a szakértői stáb az ő saját szakértői imázsát erősíteni. Igen, de hol a csapat? Együtt, de kivel? A Millenárison miért nem volt az első sor kitömve azokkal, akikre mint potenciális kormánytagokra, mint holdudvarra lehetne tippelni? Miért nincs egyetlen szakértő sem körötte? Sőt, a kiugrott, volt szocialista Szigetvári Viktoron kívül ki van még körötte? Senkit nem látunk, és ez már ezen a szinten stratégiai hiba. A csapatban való dolgozás pedig erős megkülönböztető jelzés lehetne Orbánnal szemben. (Megint nem tartalmi kérdésről beszélek.) A mi csapatunk, együtt vs. Orbán király. Ehhez képest ebből semmit nem látunk. Még csak találgatni sem lehet, hogy egy leendő Bajnai-kormány hogyan nézne ki.

A szocialistákkal nyilván kell kezdeni valamit. Oda kellett volna vágni nekik a közös listát, éppen annyi mandátumot kérni, hogy egyedül ők ne tudjanak kormányozni, de hadd legyenek ott, hadd legyenek a legerősebb párt (megint hangsúlyozni: mi szakértők kormányzunk, de pfúj, a mocskos politika nem kell), hadd legyen Mesterházy a legerősebb parlamenti frakció felkent orákuluma, viszont miénk a kormány, miénk a miniszterelnöki poszt. És vajon ennek megfelelően nem lehetett volna szépen egy kampányt is felhúzni rá? A szociknak jól állna, hogy folyamatosan hangoztatják az elmúlt 4 év hibáit és bűneit. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni: nyugdíjlopás, trafikmutyi, közgép. Nem kell ezt túl kreatívan megközelíteni, csak mindig elmondani. Ahogy bármilyen fideszes kommunikációban meg tudott jelenni az „elmúltnyolcév”, „bankárkormány”, úgy most ez – tetszőlegesen lehetne másik három is – szintén elhangzik minden szoci kommünikében. Ezzel szemben Bajnai a szakértői csapat, aki egy EU-s, modern, előremutató Magyarországot vizionál, erős és tisztességes piaci versennyel, kicsi állammal, stb.

Bajnai és a modern Magyarország

A Haza és Haladás dolgozata már megírta, hogy mire kell gondolni. Aztán ez totálisan eltűnt. Neki, mint szakértő csapatjátékosnak egy modern, EU-párti, versenyző, kicsi, de hatékony államot kéne ígérni. Ez abszolút illeszkedik a szakértői irányításhoz. Mi is tesszük a dolgunkat, te is tedd, kedves állampolgár! Erős, jól kommunikálható jelzés és Orbántól megkülönböztethető jelzés a választók felé. Megfogalmazhatjuk ehhez képest is, hogy nem államosítunk, nem gondoljuk, hogy mindenkinél okosabbak vagyunk, nem akarunk sallereket és kokikat osztogatni az EU-ban, nem borítjuk mindenkire az asztalt, nem veszünk össze a szomszédokkal, nem akarjuk a versenyt megszüntetni, nem gondoljuk, hogy mindent szabályozni kéne, nem akarunk mindenhova egy politikust kinevezni, satöbbi.

(Vegyünk egy példát (volt erőtlen próbálkozás ebben – nyomni kellett volna): sokan tartják a rezsicsökkentést egy golyóálló kormányzati intézkedésnek. Pedig nem biztos, hogy az emberek ennyire ostobák – nyilván látják, és E-on után nem lehet nem látni, hogy itt előbb-utóbb államosítás lesz, előbb-utóbb az államnak kell a pénzt betolni (az állam pedig az adófizető, azaz én, te meg ő) vagy lesz egy leromló közszolgáltatás, kicsi Kádár-rendszer, stb. Örülnek, de mindenki látja az árnyoldalát. Ehhez képest van lehetőség szakértői válaszra: emberek, beletolunk rengeteg pénzt mondjuk a felújításba, megnézzük, hol megy a legtöbb pénz fűtésre, vízre, villanyra, ezt megfogjuk, te is hozzárakod, én is. És hosszútávon ez neked jobb, hiszen a rezsid azért csökken, mert kevesebbet használsz fel, nekem pedig jó, mert kevesebb energia=kisebb függés (világpiactól, oroszoktól, multiktól, de akár a dalai lámától is), nem romlik le a közszolgáltatás, van profit, hosszútávon fenntartható, ergo nem kell két év múlva egy ellapátolhatatlan szarkupaccal farkasszemet nézni. Konkrét példán vezessük már le, hogy egy hőszigetelés mennyivel többet hoz, mint egy 10%-os rezsicsökkentés, rakunk mellé kis EU-pénz, és ezzel haladunk előre. Még itt is lehetne érvelni, pedig valljuk be, ez a legnehezebben támadható kormányzati intézkedés.)

És lehetne rosszul csinálni egy szakértői, csapatjátékos, modern Bajnai-jelölt felépítését. Lehetne hibázni, tanulni belőle, taktikázni, dolgozni. De hogy elképzelés nélkül sodródni?! Én egyszerűen nem értem, hogy mi történik. Őszintén: mi ebben olyan észveszejtően bonyolult? Már ha valaki választást akar nyerni. Mert ha nem, akkor nem szóltam.

1 komment

Címkék: politika

Könnyes francia

2013.08.16. 18:13 Allen Ark

Elegem van az amerikai filmekből. A kiemelkedő filmek után, ami következik, olyan unalmas, hogy nem vagyok hajlandó megnézi. Én még igen, de asszony nem. Hétköznap pedig nem olyan egyszerű egy behatárolt idősávban (mondjuk 6-8 között kezdődjön) nem amerikai filmet találni. Most sikerült, bingó!

Tegnap két filmre korlátozódott a választék, vígjáték vagy bennfentes-gazdasági. Az utóbbit már unom, Gordon Gekko óta nem sok érintett meg. (Na jó, a Krízispont még.) Maradt a vígjáték - Hogyan nevezzelek?

Rég röhögtem ilyet jókat, és ha nem munka után, nem fáradtan ülök be rá, akkor tucat körül van azoknak a kérdéseknek a felvetése, amin hajnalig lehet barátokkal vitatkozni, beszélgetni. Nem agyatlan, fingós-böfögős komédia, bár helyenként - még a hitelesség és életszerűség keretein belül - megenged egy-egy ilyen poént, talán a vérbő kifejezés lenne erre a megfelelő, és nagyon jó ritmusban lesz a viccből hirtelen dráma, komorul el minden, amikor az emberbe a szar is belé fagy. És aztán megint vált, kirobban a nevetés, és így tovább.

Ami végig fenntartja a figyelmet, az a színészek beszippantó játéka. Mert hiába raknak alájuk erős, de viszonylag egyszerű karaktereket, hiába a jó ritmusú történet, a gegek, poénok, ha mindez pocsék játékkal, vagy legalábbis közepessel társulna, akkor ez bizony inkább egy adag ripacskodás, mint jó film. (Inkább színház: egyetlen szobában játszódik az egész.) A színészeket már azért is külön szeretem, mert nem hollywoodi egyenpofákat kell néznem, hanem csúnyán sármos férfiakat, életteli asszonyokat, akiknek egyedi a fintoruk, gesztusaik, hangsúlyaik és kiszakítanak az amerikai plasztik világból. Annyi francia filmet pedig nem nézek, hogy erre ráunjak. Elnagyolt, túlhúzott mozdulatok, néha nagyon finom villanások, és végig elhiszem, hogy valós. Miközben óriási a kísértés, hogy túljátsszák. 

Minimál spoiler mellett annyi azért elárulható, hogy az alapszituáció egyszerű. Baráti vacsora, két házaspár, meg egy agglegény közreműködésével. Karakteresen eltérő életmódot, világot, személyiséget jelentenek, és az ezek között feszülő ellentétek mozgatják a cselekményt. Mindenkire sor kerül, régi történetek merül fel, régi feszültségek buknak ki, hol gurgulázó nevetésben, hol ordítós keménységben. Nem mélyednek el benne, nem merülnek meg, nem vesézik szét, csak felvillantják és már ugranak is tovább. Vicc, röhej, kétely, dráma, síri csend, nevetés - gyakorlatilag ezen forgatókönyv szerint pörög le másfélóra. A sznob, sértett, önző, okoskodó, sóher professzor, a mindig elnyomott, otthon tüsténkedő, anyamami, aki több akart lenni, a piperkőc, önző, beképzelt, agresszív, mamakedvence rosszaság szépfiú, a visszahúzódó, csakbalhénelegyen szingli férfi. Szó van fasizmusról, homoszexualitásról, házasságról, kapcsolatokról, barátságról. És hogy tudunk-e röhögni, megbocsátani, haragudni, túllépni, szeretni, élni. 

A kacsapicsa fintorért pedig külön hála.

Szólj hozzá!

Címkék: értékelés:a

Azért sem írom le - Sziget 2013

2013.08.13. 17:02 Allen Ark

Azért se írom, hogy az idei lájnáp minden idők leggyengébbike.

Azért se írom le, hogy a lájnáp a Sziget yoloja.

Azért se írom le, hogy kellegyhétegyüttlétfesztiválköztársaság.

Azért se írom le, hogy régen minden jobb volt.

Azért se írom le, hogy a magyaroknak nagyon drága a Sziget.

Azért se írom le, hogy pár süket óbudai nyugdíjas miatt nem lehet normális hangerő a Szigeten.

Azért se írom le, hogy buzi. 

Azért se írom le, hogy magyar a VIP-be csak ingyenjeggyel jár.

Azért se írom le, hogy hol van a szendvicsből Rasi.

Azért se írom le, hogy nagyfröccs.

Azért se írom le, hogy nemzeti dohánybolt.

Azért se írom le, hogy a Szigeten a kaja drága és rossz.

Azért se írom le, hogy Gerendai "Nullszaldó" Károly.

Azért se írom le, hogy a Sziget fordulóponthoz érkezett.

Azért se írom le, hogy szerintem milyen legyen jövőre a Sziget.

Szólj hozzá!

Címkék: személyes sziget2013

Kapolcsi szubjektív

2013.08.05. 22:01 Allen Ark

Hétvége Kapolcs. Kezdem a szinte egyetlen pozitívummal: nincs tömeg! Viszont itt nagyjából a végére is értem - legalábbis ahhoz képest, hogy hova képzeltem ma Kapolcsot. Mert kezdték tényleg nagyon érdekes módon bőven a kilencvenes években, egy sajátos keveréke mindennek, bőven kaotikus és több volt a bája, mint a hibája. Találkozott a helyi a belvárosi sznobbal, a festő a bankárral, a kapás a zenésszel, az egyetemista az évtizedes cinikus bölcsességgel, mindenki ivott, táncolt és ismerkedett. Amatőr volt, de volt bája - ráadásul nagyon egyedi egy nagyon fesztiválszegény korszakban. Aztán jött a pénz és a pénzéhesek, már minden árnyékos helyért felárat kellett fizetni, egyenfesztiválkaja prémium fesztivál áron, nagy nevek, egyre több koncert, minden bája eltűnt, és csak terjeszkedett, mint a kisgömböc. És hopp, jaj, elfogyott a pénz. Maradt Márta István baráti köre, ami azért nagyon kevés ahhoz, hogy elvigyen egy hetes fesztivált. Főleg azért, mert nem világos, hogy ki lenne a közönség. Ha csak a művészek szeretnének szórakozni, danolni, együtt lenni, akkor semmi gond - de akkor ezért nem kell belépőt szedni, csak szólni a szomszédok, hogy bocs, de lejönnek a barátaim, egy kicsit hangosabbak leszünk.

Ki a közönség?!

A fesztiválozó a SUN és Ozora között esetleg lejön ide, mert árokparton jó fetrengeni, de a többiek azért nagyon nem fognak egy héten át pörögni minden este Hobora, délután pedig Pallya Beára. (Tegyük hozzá: Hobo legalább minden este más lemezt rak fel.) A nagy fesztiválokkal teljesen versenyképtelen, annyira szegényes a programja, a kicsikhez meg drága, és a nosztalgián kívül miért pont ezt válasszam? Van-e valami újszerű vagy felfedezendő? Esetleg "trendi" koncert? Legalább egy alsó átlagot, a magyar előadókból elérhetne, de nem. Aki fesztiválra jár, nehezen fog bármit is találni, amiért érdemes ide lejönni. Ennél izgalmasabb lenne, ha akár műhelyként, akár rajongói táborként lenne mondjuk Pallya-egyhét vagy HBB-egyhét. Koncertélménynek ez nagyon kevés.

Egy-egy félórára, órácskára benéz a Kaláka, bábszínház, gyerekfoglalkoztató, de egyébként kutya meleg van, és egy darab játszótér, kisgyerekes, családos megint csak bámul, hogy itt nehezen fog elmenni még három nap is, nem hogy egy hét. Ennél már egy közepes méretű wellness szállodában is több a program. Pedig nem lenne nehéz, mert vannak állatok, kertek, patak, falucska, ha amúgy is cél lenne, hogy találkozzon a belvárosi a vidékivel (a szemüveges a paraszttal), akkor ez egy vállalható irány lenne. De ezt végig kéne gondolni, szervezni, csinálni. (Én felkarolnám az ősrégi és eredeti Völgy gondolatot Ertsey Attilától.) Vagy akkor rakjunk be több gyerekprogramot, nem csak úgy szükségből, hanem ami egyedi és illeszkedik a kapolcsi világba. (Mert szívathatjuk Berecz Andrással őket, hogy gyerekek, ez a mese, apa jót röhög rajta, de ők csak pislognak, mert nem értik.)

A budai sznobnak már amúgy is ciki (utoljára talán a 90-es években volt cool idejárni, de akkor még azt sem tudtuk, hogy mi a yolo), a kultúra látogató pedig itt újdonságot nem fog látni, inkább egy húsz évvel ezelőtti panoptikum, az is inkább csak zenei. Hol van színház? Hol van festészet? Hol van bármi?! A legeredetibb még a francia-német vándorcirkusz volt, az tényleg időutazás kétszáz évvel vissza - miközben egy hippi-környezetvédő előadást látunk. A teljesítménytől senki nem esik hanyatt, túljátszott, szegényes, nagyon amatőr, de fantasztikusan hiteles: ők tényleg így élnek. Ők ezt tényleg komolyan gondolják.  És itt most nagyon töröm a fejem, hogy bármi más volt-e? Mert Berecz Andrást én bármeddig elhallgatom, de ezért kár Kapolcsra utazni, hogy negyven fokban, porban fetrengve mosolyogjak az álízeken. A műsorok önállóan sem, de összességében nagyon nem állnak meg. 

Valljuk be, az igen szegényes programért pedig borsos a 3200 forintos napi belépő, igaz vasárnapra már mérséklik (1400), de szombathoz képest igen sok az ismétlés. Az árusok egy része tényleg minőségibb (bár sok jóra itt se számítsunk: köcsögök, kések, szappanok és függőágy, babzsák, babahordozó vonalon mozognak), a letelepült fagyis-grill-tökipompos horda teljesen átlagos, igen csípős árakkal. Ehhez képest a házaknál, a Kapolcsi Kék Abrosz keretében korrekt áron lehet, szerény körülmények között, viszont tisztességesen enni - nem biztos, hogy csatlakoztak a Kulináris Chartához, de rendben van. Az egész bejárható gyalog félóra alatt, álldogálva-nézelődve esetleg másfél, régebben ennyi idő alatt lehet kocsival átaraszolni a falun. 

Az külön szépsége, hogy a Művészetek Völgye, de ez ugye csak Kapolcs, szó sincs itt völgyről, a művészet is, hm, kicsit túlzás, szóval egy időben fut az Óvodakert "fesztivállal", ami így látatlanban is izgalmasabbnak tűnik, mint most Kapolcs. A falusi pletyka szerint a két rendezvény azért nehezen hozható össze, mert Márta és Szőke nem éppen barátok, márpedig ők mindkét rendezvényt a sajátjuknak tekintik, pénzen meg még barátként sem közösködnének, főleg ha nagyon kevés van. (Fogalmam sincs: lehet, hogy szeretik egymást, csak a falusiak nem látják ezt, meg aztán nekem Szőke és az Óvodakert kapcsolata sem volt egyértelmű.) És legyintenek egyet, hogy ez a mai magyar valóság, no meg, hogy persze focira van pénz, Felcsút világváros lesz - de ezeket gondolom mindenki ismeri. A kapolcsiaknak nagy érvágás, hogy eltűnt a rendezvény, sopánkodnak is rendesen, daliás időkre emlékeznek, ez persze nagy kérdés, hogy sikerült-e bármit is profitálni az egy-egy heteken túl - azok a hetek pedig darabonként másfélszázmillióba kerültek, és látszik, hogy enélkül teljesen életképtelen a rendezvény. Jelentsük ki bátran: Márta István ehhez nem elég jó menedzser, egy lelkes ötletgazda, aki baráti kapcsolatokon keresztül akar fesztivált építeni, és ez egyre kevésbé érdekes a kívülállóknak. Jó időben, jó helyen, jó ötlettel jött elő, és ez bőven elég volt az elején. Utána ömlött bele a pénz, megint csak nem látszott, hogy itt alapvető gondok van. Ez most látszik csak igazán, amikor a fény már elkopott, a fesztiválkínálat nagyon erős, pénz pedig alig.

Én nagyon bíztam, hogy Kapolcs visszatalál az izgalmas gyökereihez, ehhez képest az látszik, hogy nyavalyog a pénzhiányon, és egy romos, teszkógazdaságos Művészetek Völgyét akar csinálni, és arra vár, hogy egyszer majd megint jönnek a jóbarátok és lesz pénz. Pedig pénz akkor lenne, ha lennének látogatók, de egyes eseményeken több volt a biztonsági őr és jegyszedő, mint a néző. Kevés az improvizáció, örömzenélés, egymásba kapcsolódás, spontán esemény - ami az eredeti amatőr báj volt. Viszont egy profi fesztiválnak van egy látogató képe, azoknak programot szervez, erről tájékoztatja őket, figyel arra, hogy átérjenek, van egy struktúra: ez meg a profi fesztiválokra igaz.  A falut továbbra is szeretem, jó dolog ott lenni, de fesztiválnak halovány. 

Szólj hozzá!

Címkék: személyes értékelés:c

Ki ne szeretne Kisstibi lenni?!

2013.08.02. 21:02 Allen Ark

Szinte már nekrológ színezetű kritikák és összefoglalók születnek tucatszám (most vagy majd), hogy mi is most a Quimby, mi volt a kilencvenes években, mi lett azután, hol tart most és hogyan tovább. Én ezekhez nem értek, és még az sem mondanám, hogy nagy Quimby rajongó vagyok, ezért énésaquimby típusú írást sem akarok. 0. nap előtt pár nappal mégis egy-két gondolat.

Ki tudja, hogy mennyire szerettem vagy nem szerettem volna őket, ha létezett volna a koncerteken és lemezeken túli "magyar underground" a kilencvenes években. Még a Tankcsapda és a Kispál sem létezett, hallgattad magadnak vagy koncerten közösen, de a rádiók ingerküszöbét nem vitte át. És főleg az internet előtti világban a rádiók több mint meghatározóak voltak. A Quimby ebben a világban nőtt fel. Mint minden más zenekarnál a szóhagyomány, a városi legendák csavaros indái, egy-egy jól sikerült koncert meghatározóbb volt, mint minden más. Mert nem volt nagyon más. 

És éppen ezért azt gondolom, hogy Kisstibi több mint meghatározó volt a Quimby sikerében. Ő volt az a pasi, akitől értelmiségi körökben is olvadozhattak a csajok, akiért a pasik is lelkesedhettek, és nyilván lehetett irigyelni. Mert adva volt egy jó zenekar, és színpadon lenni eleve szexi. Mick Jagger vagy Iggy Pop csúnya vénember lenne a közönség soraiban, míg színpadon... Tessék csak megnézni! Jó, Bródy János még színpadon sem tud szexi lenni. Kiss Tibi viszont az volt, van és lesz. Ehhez jött a legenda, ami vagy valóságos vagy nem, de terjedt és visszhangként minden második számban megjelent, fodrot vetett és megerősített, hogy bizony ő igazi partiarc. Az intellektuális macsó, aki képes olyan sorokat megszülni, mint piszoárban vitorlázni (személyes kedvenc), és közben a legnagyobb királya a buliknak. Aki fest és látomásszerű verseket ír - a magyar underground zenei Greenawaye. (Sokszor az volt az érzésem, hogy csak képeket rak egymás után, ebből lesz a dalszöveg.)

És nem hogy rombolta, de kifejezetten fényesítette a glóriát a feje felett az alkohollal és főleg a kábítószerrel való küzdelme. Hiába olvasunk bele Csáth naplójába, hiába Félelem és reszketés Las Vegasban vagy Meztelen ebéd, hiába, mert közelről büdös drogos a metrón szipuzó gyerek, kapualjakban szétszúrt vénájú ájulat, a színpadon mindez más. Nekik szabad, nekik jól áll. A küzdelem még inkább: elvonások, látomások, visszaesések, ismét bódulat, neki rugaszkodás ismét. A rossz fiú hatalmas szívvel újra és újra nekifut. A ragadozó, aki cigivel és sörrel a kezében rogyasztotta meg a lányok térdét, most ledönti az anya-típusokat is: ki ne szeretné simogatni a fejét, amikor szenved? És ki ne irigyelné ezt tőle? 

A depressziós, küzdő és ezért esendő zseni mítosza masszívan alapozta a Quimbyt. Nem lehetett leválasztani róla, és nem is kell. Összefonódott vele és folyamatosan áthatotta, erősítette a zenében is. Hitelesen adta a bulikat, lányokat, másnapokat, kikászálódásokat. A Quimby - mit nekem Nostradamus - elemeiben túl fogja élni az előadók más irányba fordulását, de legendás ebben a konstellációban volt. (Mondjuk lehet, hogy nem éli túl, de ez már a magyar zenei világ sajátossága: Illés, Metró, Omega, hogy csak a legnagyobbakat említsük hol köszön ma vissza? Ciki vénemberek, és akkor utaljunk csak vissza a Rolling Stonesra... Igaz, Jaggerék tudtak a kilencvenes években is fasza lemezt csinálni, míg a fentiek harminc éve nosztalgiából élnek. De akkor legyen a Doors.)

Kisstibi nem reneszánsz ember csak azért már három mondatnál többet tud értelmesen leírni, remek zenész és tud rajzolni. Azt csak azért írom le, mert zavart, amikor ezt folyton elmondták róla. De ettől még egy legendás figura, idő dönti el, hogy mennyi marad meg belőle a városi pletykák nélkül, a kilencvenes évek generációjának pelenkázós-gyereknevelgetős korszakában (apa, mi az hogy minden legyen vörös?), ha alkohol helyett narancslé van, és ha hirtelen példás családapa lenne. Leonard Cohen hetven felett is szexi és varázslatos, kívánom Kiss Tibinek is.

(Igazságtalan vagyok a többiekkel, Varga Livius legalább ennyire része a Quimby történetnek, és ő máshogy idol. És igazságtalan a Quimby zenéjével szemben, főleg azért, mert én kazettán szerettem meg - koncerten nehéz volt, mert a szöveg meghatározó és nem mindig volt érthető. Ha tudtam a szöveget, akkor koncerten is értettem.)

1 komment

Címkék: személyes színház

Hitelmentő - reload

2013.07.29. 08:39 Allen Ark

Annyiszor leírtam már, hogy magam is unom. Újra és újra megmentik a devizahiteleseket, ami azt jelenti, hogy még nem született jó megoldás. És persze újra és újra elmondják, hogy ez már az utolsó, nem lesz több, ígérem, becsszó, mindenki használja ki - és ezt minél többször eljátsszák, annál kevésbé hiteles. Hány megmentés is volt az elmúlt pár évben? Hármat-négyet még én is fel tudnék idézni! Ha ezek működtek volna a győzelmi fanfároknak megfelelően, akkor elég lett volna egy. Ugye emlékszünk még Einstein híres bon-mot-jára? Száz szerző Einstein ellen című könyvre csak annyi válasza volt: "Ha tévedtem volna, egy is elég lenne." Ha jól csinálták volna, elég lett volna egy devizahiteles mentés is.

Ami most már több, mint zavaró, és nem kifejezetten a devizahitelezésről szól, hogy mennyire nézi hülyének és/vagy gyereknek, de leginkább hülyegyereknek az állam  az alattvalókat polgárokat. És még félelmetesebb, hogy a polgár ezt mennyire jó néven veszi. Igen, tényleg hülye voltam, tényleg nem tudtam CHF hitelt veszek fel, tényleg... (Azt a képtelen butaságot, hogy nem is CHF hitelt vett fel, az egész hibás termék már nem is kommentálnám. Az az elképesztő benne, hogy ezt komolynak tűnő emberek is képesek hangoztatni, a sok félkegyelmű pedig belekapaszkodik, mert csak ez a csoda mentheti meg. Hogy jaj, ez csak egy álom, ha igazuk van, akkor mindjárt más lesz a világ - és ilyenkor nem érdekes, hogy ez mekkora képtelenség. Ilyenkor beleordítanám az arcukba, hogy ember, ha a bank 5-10% között gyűjt betétet, és 4-7% között hitelez, akkor az hogy másképp képzelhető el, mint hogy az egyik forint (betét) a másik pedig deviza (hitel)? Mert különben a bank vagy olyan hülye, hogy ahhoz képest Szalacsi Sanyi bácsi géniusz vagy olyan karitatív szervezet, amihez képest a Máltai Szeretetetszolgálat népnyúzó. Szerintem mindkettőnél valószínűbb, hogy inkább devizahiteleztek.) És belekapaszkodik a devizahiteles a saját gyerekségébe, hogy igen, apu, hülyeséget csináltam, de én nem tudhattam, mert én gyerek vagyok, nem értek hozzá, nem fogtam fel, mi történik velem, légy szíves segíts nekem, ments meg! És ez burjánzik már mindenhol. Mindent megmondunk neked, mert hülye az önkormányzat, képtelen intézményeket fenntartani, iskolát, kórházat, akármit, majd mi, az állam, az apád, elvesszük és milyen jól fogjuk csinálni. És a gyermek tapsikol. És gyerek vagy még ahhoz, hogy szolgáltató válts és verseny legyen a piacon, majd mi megmondjuk, hogy mi a jó ár. Akár dinnyében, akár gázban. És a gyermek gurgulázva kacag. Mert ha én felnőtt vagyok, akkor eldöntöm, hogy magyar dinnyét akarok 100 forintért vagy 42-ért görögöt, lengyelt vagy olaszt. Mert ha én felnőtt vagyok, akkor megkeresem a másik gázszolgáltatót, és azt választom. És ha sok vagyunk felnőttek, akkor a szolgáltatók is felnőttként kezelnek, mert nincs más lehetőségünk. És a politika is kénytelen lesz felnőttként kezelni, mert csak gyerekek elé lehet kiállni nyugdíj államosítással (de jó lesz neked, apu gondoskodik rólad, nem a mocsok tőzsderulett), rezsicsökkentéssel ( na látod, apu kemény kezétől ijednek meg), trafikmutyival (látod, apu tudja, hogy kinek és mennyiért kell cigarettát adni). Döntés, felelősség és jog gyerek kezébe nem való!

Nem azt vitatom, hogy a devizában történt lakossági eladósodottság ne lenne gond, és ne kéne vele foglalkozni. De ne az legyen a kommunikáció, hogy buta vagy, apu segít, a gonosz bankoktól megvéd, hanem hogy itt van a gond, sokan hibáztak ebben a történetben, apu nem tudja megoldani, de közösen leülünk és megpróbáljuk a legjobbat kihozni. Mindenkinek fájni fog, de így járunk a legjobban. Na, erről egy szó sincs, mert apunak jó apunak lenni, a gyereknek meg jó gyereknek lenni, a bankok pedig szép lassan szivárognak el a gyerekszobából.

Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdasági

Erről beszéltem

2013.07.17. 21:30 Allen Ark

Londonba mennek fiatal, magyar vállalkozók - írja a Bloomberg. El kéne gondolkodni az érveiken: adózás és bürokrácia, megfejelve a bátyám-uram rendszerrel. A középsőn lehetne gyorsan változtatni, az adóterheken nehéz, amíg a kiadási oldalt nem fogjuk vissza, a kéz-kezet-most, na azon meg nagyon nehéz! A söralátét méretű adóbevallás, valamint a hivatali útvesztők: nem az a baj, hogy nehézkes, teljesen felesleges ezek egy része, hanem ebben a rendszerben tudnak az informális kapcsolatok felerősödni. Igen, a korrupció is. Mert ha bárki könnyedén tud céget alapítani, adózni, engedélyt kapni, világos és egyértelmű szabályok mentén, akkor minek fizetnénk le embereket? Minek lennének kijáró cégek, gyerekkori jó pajtások és ismerősök? (Az államigazgatást egyébként nem fűnyíró-elv szerűen kéne kivéreztetni pár évenként, hanem komplett részeket teljesen letarolni (ez a gaz, amit gyomlálni kell), máshol pedig megerősíteni, támogatni, hogy gyorsan és zökkenőmentesen menjenek a dolgok. Egyes engedélyek, nyilvántartások, állami szabályozás és eljárások tömkelege teljesen felesleges. Mások pedig hasznosak és erőforrásokkal küzdenek.)

Aggasztó, ha a fiatalok ilyen tömegben hagyják Magyarországot, és még aggasztóbb, ha nem fognak hazatérni. Félő, hogy az ő hiányukkal tovább csökken a versenyző piacgazdaság híveinek száma, nő az államszocializmus zsákutcáját éltetők aránya, és egyre kevésbé fenntartható pályán fogunk mozogni. Ha a dolgozni, vállalkozni tudó és akarók elmennek, és maradnak, akik az állami megoldásban hisznek, akkor egy idő után az állam nem tudja magát az önkiszolgálóban kiszolgálni. Mert eddig és most is ez van: bemegy, elvesz. De ha a multi után elmegy a becsületes magyar vállalkozó is, akkor kitől vesz el? És miből osztogat?

Mert gyors zsebmatekkal mindenki beláthatja, ha egy magánbölcsőde - ami csak napközbeni gyerek megőrző, meg egyéb csalafintaság, mert a zseniális bürokrácia miatt nem tud bölcsődeként működni - havonta kicsit okosba belefáj havi nyolcvanezerbe gyerekekként, akkor ennél sokkal olcsóbb az állami sem lehet (mert ott bizony adózni kell, számlázni kell - és ennyi nem lehet a profit a másik oldalon), akkor itt bizony a többség a két óvodás gyermekének a költségét sem fizette be.  (És most a bölcsődét mindenki helyettesítse be mással: a havi gyógyszerével, iskolai képzésével, nagyanyja nyugdíjával, stb.) És emellett ugye kell azért egészségügy, köztévé, út, magyar válogatott, segély, tömegközlekedés, rendőr, katona és tűzoltó, ésatöbbi. Ezt már valaki más fizeti. De meddig?

Szólj hozzá!

Címkék: politika

Magyar gonzo

2013.07.17. 13:12 Allen Ark

Bede mester - a villáminterjúk és a menőzés után - ismét olyat rakott le az asztalra, aminek a klónjaival jövőre tele lesz a net. 

Eddig fesztiválról ilyen tömény nyelvi esszenciával nem sűrítettek modoros blogba egy szubkultúrát. A spirit of sound nem feltétlenül ez, de nagyon yolo volt!!!!!

Íme!

Szólj hozzá!

Címkék: személyes értékelés:a

A szomszéd fűje

2013.07.16. 21:51 Allen Ark

Északra zöldebb a fű. Délre már kevésbé. Kellő megalapozottság nélkül, viszont demagógiát nem nélkülözve, azt mondom, hogy van némi összefüggés a korrupció elterjedtsége és a gazdasági versenyképesség között.

Íme!

És ezt akkor is tartom, ha bizony a németek is tudnak bőröndnyi nokiás dobozokkal üzletelni és mintha német lenne a telefontársaság mamája is. De valahogy otthon nem, olyan mint osztráknak a tilosban parkolás vagy gyorshajtás. A Balkánra tartogatja.

Szólj hozzá!

Címkék: politika napi bölcsesség

Megszorítás márpedig nincs!

2013.06.27. 21:09 Allen Ark

Mert nem lehet áthárítani. Mert mi a tőkét ütjük vágjuk, főleg ha külföldi, deplánemiazhogysőt, ha nem is termel. Innen ki fog takarodni. Nem fog élősködni. És mi ettől az igától megszabadulva, majd úgy elkezdünk szárnyalni, mint a sült galamb.

Mert a magyar találékony és szorgalmas, csak hát a tatár, a török, a labanc és a ruszki. 

Csak akkor én azt kérdezem, hogy a magyar találékony és szorgalmas, véletlenül világszinten is érdekes startupok miért nem maradnak itthon? Miért keresik a karvaly tőkét? Miért mennek külföldre?

Eh, valamit nem tudnak.

Szólj hozzá!

Címkék: politika napi bölcsesség

Drogos-e vagy?

2013.06.25. 22:37 Allen Ark

W.S. Burroughs Meztelen ebédje egy szövegszerű ámokfutás. Nyugodtan lehánthatjuk róla a botrányt, felhajtást generáló kispolgári megdöbbenést, mert az ma már nem hat. BEE tíz oldalon többet rúg a viktoriánus világba, mint Burroughs az egész könyvben. Ami marad, az látomásszerű, alig szerkesztett, végig a szabad szöveg képzetét keltő képhalmaz, jelenetek egymásutánja.

Ledaráltakeltűntem az elmúlt 15 év magyar színházának egyik legjobb darabja (nyilván töredékét láttam csak a teljes felhozatalnak, de én simán beszavazom a Jéggel együtt mondjuk a legjobb három közé, hagyva egy helyet az általam ilyen-olyan okok miatt nem látott darabnak). Egymás alteregói és mondjuk a Nagykutya (Jogász) partija esetében egészen közvetlen az áthallás. Mindenképpen Burroughs-e az elsőbbség, ezt ne vitassuk el.

A gonzo újságírás alkoholista-drogos-jajdemenő pápája, azaz Hunter S. Thompson manifesztuma (Félelem és reszketés Las Vegasban) mellett egyértelműen ez az a könyv, amit ha kábítószer delíriumot kéne bemutatni, akkor elolvastatnék. Belülről látni. Nem a leszokást, nem a két adag közti szenvedést, nem a társadalomból való kiszorítottságot, hanem ami belül van. Minden bizonnyal ez játszódik le, ahogy megszűnik az idő, megszűnik a személyiség történetisége, maradnak összefüggéstelen jelenetek, pillanatnyi kitisztulások, erős vizualitás, sokkszerű jó és rossz élmények, álomképekben is mindig valóságosnak tűnő élettöredékek és az egész nem vezet sehova. Semmi sem képtelenség – féktelen szabadság. A következő adag utáni hajsza, nyakamban a hivatal, szobáról szobára, városról városra, országról országra nyitva újabb és újabb világok jelennek meg, újabb bolondokkal, résnyi tisztulással, ahol beszűrődik a valóság, de egyből gellert is kap a következő adagon, prizmaszerűen széttépi és esik darabjaira, a narkós sajátos logikájában újraépítve. Totális széthullás, ahol előbb folyamatosan menekül William Lee, a főszereplő. De könnyen lehet, hogy William Lee egyúttal a környezet is, a világban, akiben és amiben a jelenetek követik egymást. Magam magamban. Egy-egy fogásnyi szelete szűrődik be a külvilágban – minden más ő. Utazás a koponyában belőtt orvosok között – Being W. S. Burroughs.

És ebben a világban a kispolgár, a hivatal, az állam, a hivatalosság, az erkölcs, a kötöttség, a szabály mind-mind megvetendő, ellenséges, félelmetes. Belülről ez az igazi valóság, ez az igazi én, és minden, ami ezt akadályozza, az el- és megfojtja az ember lényegét. Amikor eszeveszett jelenetek követik egymást, bolond orvosok szikével és baltával hadonásznak, miközben egymás seggébe akarnak csak férkőzni, amikor a jognak asztalánál böffenteni és fingani lehet, akkor ehhez képes minden csak szürke, fantáziátlan és beteges. És ebben azért túlmutat egy narkós bugyrainak a bemutatásán. Ide senki nem akar kerülni, még ha mosolyog is egyes részeken vagy megkapónak érzi az őrületes bulit – de eszébe jut, hogy vajon ebből a játékos, szertelen és szabad világból szerek nélkül mennyi van a valóságban. És ezen a sajátos optikán keresztül látjuk a Nagykutyát, a sznob vacsorákat, jogászokat és orvosokat, hivatalokat és szenátorokat: minden hétköznapi ikon nevetséges és torz. De vajon milyen a valóságban?

Szólj hozzá!

Címkék: könyvespolc értékelés:c

Zsebkorona

2013.06.19. 21:03 Allen Ark

Megint sokat gondolok arra, hogy mi lehet Orbán víziója. Valamiért akarok hinni abban, hogy a szimpla harácsolás mögött van valamilyen gondolat, és abban már hiszek is, hogy intelligens ember, tehát félig-meddig racionális döntéseket hoz.

Nemzetállam és termelés

El tudtam fogadni, hogy preferencia listáján a vas és acél országa előrébb van, mint egy pénzügyi központ. És ha nem is mindig vas meg acél, de legalábbis a termelés van legelöl (a kukoricától a generikus gyógyszerekig, bár érezhetően az elsőt jobban érti és jobban szereti). Termelés az, aminek végén valami kézzel fogható lesz. Ami kilóra vagy centire mérhető. Kivéve a futball, mert az szent és sérthetetlen, az az istenek játéka, ott lazítani kell ezen a szigorúságon. De minden másban rendnek kell lenni. A bölcsész csak úgy van, fasznak ennyi filozófus, a tőzsde az szerencsejáték, és ez az egész pénzügyi élet nagyon zavarosnak tűnik. A kenyér az kenyér, és ugye a krumplileves. És hisz a nemzetállamban, ami nem hogy nem halott, de kifejezetten most támad fel (akár meghalt, akár nem).  A válság csak megmutatta egy-egy multinacionális vállalkozás hovatartozását: németek német bankokat, vállalatokat mentettek, a franciák meg franciákat. Az amerikaiak is ritkán emelnek szót versenykorlátozó intézkedések ellen, ha az éppen nem az ő befektetéseiket sújtja. De Orbán nem csak a nemzetállamban, hanem a nagyon erős államban hisz, a piacot úri huncutságnak tartja, jobb az, ha az állam tervez, dönt és végrehajt - és elnézve a "multik" önfeledt ficánkolását a szabályozatlanságban, van is benne némi igazság. A nagyon erős állam mindent szabályoz, mindenhonnan elvon és újraoszt, és újabban már egyre nagyobb mértékben vállalkozik is. (Mielőtt nagyon hallelujáznánk a mostani bejelentések miatt, azért elég sok visszakacsintás van az egyszintű bankrendszer felé, az MNB állampapírokkal, közvetlenül az állampolgároktól forrásokat gyűjt, amit az általa meghatározott feltételek szerint - a kereskedelmi bankok igénybevételével - hitelként kioszt a vállalkozásoknak. Innen ugyan még jó pár lépés, de gondolatilag nincs messze: minek egyáltalán a bankrendszer? Majd én gyűjtöm a betétet, adom a hitelt. Lehet, hogy reaktiválni kéne Fekete Jánost, hogy így utólag, legyen olyan teljesítménye a rendszerváltás után is, amire anno megkapta - kézfogás nélkül - az állami kitüntetést?!)

Központi szabályozás 

Kelet-európai cinizmussal sem a kapitalizmusban, sem a demokráciában nem hisz. Mindkettőben létezik az intézményrendszere, csak nem működik. Ebben ismét sok igazság van, főleg mert én is kelet-európai cinikus vagyok. Feltőkésített pártok és piaci szereplők rakétahajtóművekkel a hátukra szerelten mutatnak a startvonalra a féllábú sántának, hogy gyere, tiszta és egészséges verseny lesz, mindketten ugyanonnan indulunk és mindkettőnknek 100 métert kell megtenni. Győzzön a jobbik! A berögzült politikai pártok és tőkeerős piaci szereplők könnyedén gázolnak át a hozzájuk képest amatőr szereplőkön: ezek a szabályok mindig is az erősnek kedveznek. (Orbán a választási rendszer korrekciójával ezt tovább erősíti: kicsik ne is nőhessenek fel, és a győztes mindent visz. És ugye azt nem gondoljuk, hogy Akárki Alpárnak ugyanannyi az esélye választást nyerni, mint neki. Jogilag persze, de hát ha őt nem kedvelik az emberek, nem hisznek neki, nincs jó programja, akkor ugye nem lehet nyerni, és közben cinikusan megrántjuk a vállunk - de hogy esetleg pénze, infrastruktúrája, klientúrája, stb. nincsen, és ezért képtelenség nyerni, már nem erőltetjük.) És azt is értem, hogy a magába vetett hite és önimádata miatt a politikát akarja magának, és erős politikát akar. Ez most erős államot jelent: világossá teszi, hogy a központi kormányzás áll mindenek felett (elestek az önkormányzatok, az alkotmánybíróság súlytalan lett, a bíróságok kormányközelibbek, felszámolják az autonóm intézményeket, minden a kormány alatt csoportosult - az országgyűlés már korábban is kormányirányítás alatt volt. Semmilyen fék és ellensúly nem szükségeltetik - a jó kormányzás akadályozása szabotázs.)

A politika mindenek felett

De ezen is túlmegy: világosan lépésről lépésre jelöli ki a gazdaság, a kultúra, a tudomány helyét is. Mind-mind a politika, ezen keresztül a kormány, ezen keresztül saját maga alá seperve. A kormány ma törvényekkel (legyen az szabályozás vagy adó) bármikor és bármilyen mértékben képes vállalkozásokat helyzetbe hozni vagy ellehetetleníteni. Ha kell, akkor visszavásárol közszolgáltatókat (lásd E-on, lásd Mol-csomag), ha kell törvényekkel szünteti meg a tevékenységüket és csinál belőle állami monopóliumot (lásd nyugdíjak, lásd trafik-mutyi), ha kell adóval, ukázzal áttereli magához az embereket (lásd a tegnapi csomag állampapírra vonatkozó kivétel szabályait és az állami mobilszolgáltató gondolata mögött is ez volt) vagy alapvetően szól bele a tevékenységükbe (lásd a szektorális adók, különadók vagy bármi). És nagyon sok mindennel egyet lehet érteni, mármint hogy változtassunk rajta. De Orbán folyamatos forradalmat akar, amiben nem érünk rá tökölődni, ő cselekedni akar - ő a legény a gáton, akár van árvíz, akár nincs. Azt mondod Pista, hogy kell neked ez az épület, mert a befektető nem azt csinálja, amit mi szeretnénk? Hát nyújtsd be, csinálok én neked törvényt! Ravaszkodnak a bankok, itthon és nemzetközileg, hogy részleges államcsőd, ha az önkormányzati hiteleket - amit a politikai központosítás jegyében magamhoz vontam - nem akar teljes egészében visszafizetni? Akkor majd kivetek rá egy adót, és azt beszedve már az egészet vissza fogom fizetni. Szórakoznak velem a közszolgáltatók, hogy fejlesztenek, befektetnek, szolgáltatnak - nem értem, túl sok érv van pro és kontra - majd rezsit csökkentünk és meglátjuk. Nem jöttek az adóbevételek a tranzakciókból? Látjátok felei, idevezet a sok számolgatás és tervezgetés, mindig sírnak, hogy nem tudják kifizetni, de a végén úgyis kifizetik: emeljük meg a kulcsot, oszt' jónapot!

A kultúra és a tudomány szintén ezen az úton jár, csak önálló erőterek - a jelentős állami függés miatt - eddig sem tudtak igazán kialakulni. A filmgyártás, a színházvezetők kinevezése, az MTA elnöke vagy a rektorok: ezek mindig részben vagy egészben politikai kérdések voltak. Ma viszont már minden politikai kérdés.És a jó vezető meghallja a nép szavát, meghallja a saját hűbéresei siralmait és azonnal cselekszik. Nem gondolkodik, nem lamentál, hanem dönt és végrehajt. És ki ne acsarkodna a másik önálló erőterére? Könnyedén összefognak és letaposnak másokat, főleg ha utána az ő javait egymás között fel lehet osztani - de a végén úgy látszik csak egy maradhat.

És ha téved?

Ha létrejön a jó királyság, ahol a gondolkodó és tervező ember előrelátása korrigálja a piac összes hiányosságát, ahol  mindennek végre van egy felelőse, nincs egymásra mutogatás, nincs tesze-toszaság, és megvalósul a nemzeti összefogás határon innen és túl, akkor eljön az, amire vártunk. Amiért érdemes volt rendszert váltani. Márciusi ifjúként forradalmat kirobbantani. De mi van, ha Orbán Viktor téved? Ha nem lángoszlop, ha nem zseni, ha nem korszakos államférfi? És mi van, ha egyszer egy választást elveszít? És mi van, ha Gyurcsány Ferenc ül be ebbe a hatalomba és a korona majd az ő zsebében lesz?

Szólj hozzá!

Címkék: politika

süti beállítások módosítása