Színes fekete-fehér

2014.03.11. 20:59 Allen Ark

A Jövedelmező állás az elmúlt évek egyik legjobb színházi kezdeményezése. Messze nem a legjobb darab, de bátor, kísérletező, kikacsintó, bevonó, újító - és mindezt úgy teszi, hogy nem csak ők, hanem a közönség is élvezi.

Apropó közönség, én őszintén sajnáltam, hogy több, teljesen egyirányú aktuálpolitikai kiszólás fért bele a darabba. Ez most vagy olcsó populizmus vagy észre se vesszük, hogy nem csak ez Magyarország. (Országhatáron kívül ezek nyilván végképp érthetetlen utalások.) Ha polgárt (kicsit vagy budait, hipstert, belvárosit, stb.) akarunk pukkasztani, akkor a közönség soraiból feláll valaki és beleordítja a kihunyó lámpák árnyékába: Szebb jövőt! (Tényleg érdekelne, hogy mi történik - "világnézetileg" nagyon zárt közönség előtt könnyű belterjes célzásokkal operálni, de mi lenne, ha a közönség ebből kilépne?)

A darab hatalmas erénye, hogy keverednek benne a műfaji elemek, élőzenétől a klasszikus színházi produkción át, az élőképig kimerevített beállításokon át a táncos műfajig. Nyilván ebből a színház és az élőzene, ami dominál. Komédia, szatíra és helyenként rögvalóság. Ügyesen táncol, helyenként tényleg eldönthetetlen módon, hogy valóban ennyire közhelyesen gondolkodik vagy nyilván kikacsint a közönségre, hogy nem, ezek most sematikus alakok, végletekig lecsupaszított figurák és szituációk. A darab alapkonfliktusa maga a közhely: az erkölcstelen, de jól fizető állás vs. az erkölcsileg vállalható, de szegény élet. Ezt fekete-fehérig van megvilágítva: nincsenek átmenetek, csak éles kontúrok. Nincs kicsit jobb lét vállalható kompromisszumokért vagy a totális erkölcsi lezüllés visszautasítása a krőzusi gazdagságért, hogy az amerikai álomról már ne is beszéljünk, hogy valaki a garázsból teljesen tisztességesen megvalósítja önmagát, és nem mellesleg gazdag lesz. Ennek a korrupt világnak viszont minden sztereotípiája jelen van: az idős pénzes pasi, ahogy nyammogva, lanyha férfiassággal hatol a fiatal, pénzért megkapható vidéki feleség hátsójába (a darab emblematikus képe, ahogy ez a pillanat megáll a levegőben, pontosabban fitness matracon); a fiatal, lelkes forradalmár, aki kocsmában váltja meg a világot, aki visszautasítja a rokon bátyámuram segítségét; a törekvő, ostoba senki, aki táskacipelőből irodavezető lesz, a jólétbe beleőrülő, megvert, tűrő szép lány a bundájába kapaszkodva; a pénzéhes anyós, aki csak a jó partit keresi a lányainak, és saját félrecsúszott életét a lányai pénzes házasságában tudja helyrehozni. Nincs átmenet, ez a végletesen romlott kor (a cári és putyini Oroszország időtlensége a mai Magyarországon), ahol vagy erkölcs vagy jólét, vagy fekete vagy fehér. Helyenként olyan átéléssel felvillantva, hogy nem csodálkoznék, ha tényleg hinnének benne, ha tényleg azt hiszik, nincs olyan, hogy valaki a saját munkájából gazdag. Mintha a gazdagság kizárólag erkölcsi választás lenne - mintha tényleg csak elég egy döntés, hogy én egy szar alak vagyok, és ettől már dől is a pénz. Segítek, ez így még kevés lesz, szar alakból jóval több van, mint gazdag szar alakból.

Egy ilyen világban egyáltalán nem feloldás, amikor megbukik a rendszer kegyeltje, hiszen a rendszer él tovább, csak a figurák cserélődnek. Nem tudni, hogy a darab valóban ebben hisz-e ebben. Többször az az érzésem, hogy igen, miközben ki kéne néznie a színpadra, budai és belvárosi elit, nagy része biztos nem korrupt gazdagként gondol magára, de vajon hogyan gondol a világra? A világ ilyen, csak én nem?

A darab egyébként legszórakoztatóbb pontja az indító dokumentumfilm. Az egyszeri ember esete a korrupcióval és az ez ellen küzdő bűnelhárítással. A totális bénázás benne a szomorú valóságban. Az élet groteszk, a színház innentől már egészen valószerű. Vajdai Vilmos rendezése a Katona legszebb napjait idézi (ledaráltak), a színpadkép (vetített paravánok, végig jelenlévő Puszi együttes, egymástól csak leválasztott színpadi terek, stb.) frappáns válasz a szűkös büdzsére és a kőszínházak ötlettelen díszleteire, Hegedűs D., aki számomra elviselhetetlenül egysíkú a Vígben itt egészen elviselhetővé válik, Thúróczy talpnyaló átlagembere eszköztelenül is zseniális, Szabó Simon szabósimonos (ezt a bárgyú bunkót bármikor csuklóból kirázza) - kettőjük közötti kapocs erősen ágyazódik az érintésekben, Thúróczy lekezelő paskoló pofonjaitól egészen, ahogy Szabó térden állva, az igazi bunkók erőszakos előzékenységével leszopja, és több mint kötelezőt hoz a két bárgyú lány (Gera Marina, Gergely Katalin) is. Lázár Kati alakítása pedig átütően erősen, annyira, hogy sokszor már nem látjuk a színpadot, hanem csak egy nőt, aki bazmegol és azt ordítja: PÉNZT, PÉNZT, PÉNZT! Külön taps azért, ahogy a fogyatékosokat az előadás részévé tették - tökéletesen beleilleszkedtek, semmilyen mesterkélt erőlködés nem volt a jelenlétükben. Gratulálok!

Szólj hozzá!

Címkék: színház értékelés:a

A bejegyzés trackback címe:

http://apamsecret.blog.hu/api/trackback/id/tr475836526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.