Ki ne szeretne Kisstibi lenni?!

2013.08.02. 21:02 Allen Ark

Szinte már nekrológ színezetű kritikák és összefoglalók születnek tucatszám (most vagy majd), hogy mi is most a Quimby, mi volt a kilencvenes években, mi lett azután, hol tart most és hogyan tovább. Én ezekhez nem értek, és még az sem mondanám, hogy nagy Quimby rajongó vagyok, ezért énésaquimby típusú írást sem akarok. 0. nap előtt pár nappal mégis egy-két gondolat.

Ki tudja, hogy mennyire szerettem vagy nem szerettem volna őket, ha létezett volna a koncerteken és lemezeken túli "magyar underground" a kilencvenes években. Még a Tankcsapda és a Kispál sem létezett, hallgattad magadnak vagy koncerten közösen, de a rádiók ingerküszöbét nem vitte át. És főleg az internet előtti világban a rádiók több mint meghatározóak voltak. A Quimby ebben a világban nőtt fel. Mint minden más zenekarnál a szóhagyomány, a városi legendák csavaros indái, egy-egy jól sikerült koncert meghatározóbb volt, mint minden más. Mert nem volt nagyon más. 

És éppen ezért azt gondolom, hogy Kisstibi több mint meghatározó volt a Quimby sikerében. Ő volt az a pasi, akitől értelmiségi körökben is olvadozhattak a csajok, akiért a pasik is lelkesedhettek, és nyilván lehetett irigyelni. Mert adva volt egy jó zenekar, és színpadon lenni eleve szexi. Mick Jagger vagy Iggy Pop csúnya vénember lenne a közönség soraiban, míg színpadon... Tessék csak megnézni! Jó, Bródy János még színpadon sem tud szexi lenni. Kiss Tibi viszont az volt, van és lesz. Ehhez jött a legenda, ami vagy valóságos vagy nem, de terjedt és visszhangként minden második számban megjelent, fodrot vetett és megerősített, hogy bizony ő igazi partiarc. Az intellektuális macsó, aki képes olyan sorokat megszülni, mint piszoárban vitorlázni (személyes kedvenc), és közben a legnagyobb királya a buliknak. Aki fest és látomásszerű verseket ír - a magyar underground zenei Greenawaye. (Sokszor az volt az érzésem, hogy csak képeket rak egymás után, ebből lesz a dalszöveg.)

És nem hogy rombolta, de kifejezetten fényesítette a glóriát a feje felett az alkohollal és főleg a kábítószerrel való küzdelme. Hiába olvasunk bele Csáth naplójába, hiába Félelem és reszketés Las Vegasban vagy Meztelen ebéd, hiába, mert közelről büdös drogos a metrón szipuzó gyerek, kapualjakban szétszúrt vénájú ájulat, a színpadon mindez más. Nekik szabad, nekik jól áll. A küzdelem még inkább: elvonások, látomások, visszaesések, ismét bódulat, neki rugaszkodás ismét. A rossz fiú hatalmas szívvel újra és újra nekifut. A ragadozó, aki cigivel és sörrel a kezében rogyasztotta meg a lányok térdét, most ledönti az anya-típusokat is: ki ne szeretné simogatni a fejét, amikor szenved? És ki ne irigyelné ezt tőle? 

A depressziós, küzdő és ezért esendő zseni mítosza masszívan alapozta a Quimbyt. Nem lehetett leválasztani róla, és nem is kell. Összefonódott vele és folyamatosan áthatotta, erősítette a zenében is. Hitelesen adta a bulikat, lányokat, másnapokat, kikászálódásokat. A Quimby - mit nekem Nostradamus - elemeiben túl fogja élni az előadók más irányba fordulását, de legendás ebben a konstellációban volt. (Mondjuk lehet, hogy nem éli túl, de ez már a magyar zenei világ sajátossága: Illés, Metró, Omega, hogy csak a legnagyobbakat említsük hol köszön ma vissza? Ciki vénemberek, és akkor utaljunk csak vissza a Rolling Stonesra... Igaz, Jaggerék tudtak a kilencvenes években is fasza lemezt csinálni, míg a fentiek harminc éve nosztalgiából élnek. De akkor legyen a Doors.)

Kisstibi nem reneszánsz ember csak azért már három mondatnál többet tud értelmesen leírni, remek zenész és tud rajzolni. Azt csak azért írom le, mert zavart, amikor ezt folyton elmondták róla. De ettől még egy legendás figura, idő dönti el, hogy mennyi marad meg belőle a városi pletykák nélkül, a kilencvenes évek generációjának pelenkázós-gyereknevelgetős korszakában (apa, mi az hogy minden legyen vörös?), ha alkohol helyett narancslé van, és ha hirtelen példás családapa lenne. Leonard Cohen hetven felett is szexi és varázslatos, kívánom Kiss Tibinek is.

(Igazságtalan vagyok a többiekkel, Varga Livius legalább ennyire része a Quimby történetnek, és ő máshogy idol. És igazságtalan a Quimby zenéjével szemben, főleg azért, mert én kazettán szerettem meg - koncerten nehéz volt, mert a szöveg meghatározó és nem mindig volt érthető. Ha tudtam a szöveget, akkor koncerten is értettem.)

1 komment

Címkék: személyes színház

A bejegyzés trackback címe:

https://apamsecret.blog.hu/api/trackback/id/tr95435195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.08.04. 12:03:39

Jó írás. Annyiban helyesbítenék, hogy Iggy már színpaddal együtt is randa vénember. De nyilván vállalnám ettől még:)
süti beállítások módosítása