Szép Ernő Ádámcsutkája az öregedő férfikor bája. Rágódás, lírai önvallomás, pillanatkép – nem indul sehonnan, nem érkezik sehova. A kapcsolat jön, lát és elmegy, viszont akiről igazán szól, Miska, marad egy helyben és közben gyönyörűséges szavakkal elsuttogja mit érez. Nem szerelem, de már majdnem az, szinte már affektálás, csak szebben, költőibben, mint Buzatti teszi, és szerelmes ebbe a mélabús, merengő fájdalomba. Minden szöveg, minden ihlet, minden póz – és annyira áthatja, hogy már őszinte.
Szereti a fájdalmát, amivel elveszti a lányt. Szereti a fájdalmát, amivel elveszti az asszonyt. Szereti a fájdalmát, amivel elveszti az ifjúságát, az egészségét, a férfiasságát, a hiúságát, mindenét. Szereti sajnálni magát – szerelmes ebbe a fájdalmás széplelkűségben.
Jaj, be szép könyv ez!
