Ki ne ujjongana, amikor csökkentik a rezsit? Ki ne tapsikolna, hogy juhé, kevesebb lesz a víz, a gáz, a víz és a szemét számla? És ki ne látott volna gyereket, akinek megígérve a távolságot mint üveggolyót, ne ugrana bárkinek a nyakába. Cukros bácsit osztogat.
Az állami osztogatást eddig a közös kalapból álltuk. A kormány megsegítette a nyugdíjasokat, a pedagógusokat, az éhező gyermeket, a didergő kutyát. A kormány. Persze, emögött a te meg én pénzem volt, feltéve, hogy te is fizetsz adót. Ebben is volt valami gyomorforgató, vigyorgó fejjel kiálló nemzetvezetőink úgy csinálnak, mint a saját megtakarított pénzükből a saját két kis kezükkel kubikolták volna végig a sztrádát, hidat, iskolát.
Most viszont elfogyott a pénz a kalapból, és vagy többet kéne a még létező adófizetőktől elvenni (tőled és tőlem), vagy kevesebbet adni a többieknek. Ezek felelős, de nem túl népszerű döntések. Hogy mi szeretnénk közösségi tereket, hogy ne méteres gaz legyen rajta, meg dudva és muhar, félig korhadt és rozsdált játékokkal, hanem modern, szerethető, ahova az emberek összejönnek, beszélgetnek. És ezért bizony lesz némi ingatlanadó, de úgy gondoljuk eddig erre mindenki/sokan többet áldozott, hogy saját kertjében csúszda, homokozó, kerti törpe legyen, most közösségileg egy szebbet, nagyobbat, jobbat csinálunk. Vagy nem lesz szobor városunk nagy szülöttjének, meg kikövezett patakpart, esetleg szociális ellátás, karácsonyi jutalom, akármi, hanem helyette játszótér. Egy felelős döntés így nézne ki: ezt adom, ez a közös ügyünk, ezért ilyet áldozatot hozunk, mindannyian. Ezt eljátszhatjuk még oktatásüggyel, nyugdíjakkal, egykulcsos adóval és a többivel.
Valóban unortodox megoldás, hogy most nem belenyúlunk az emberek zsebébe (te és én adója), nem is máshonnan csoportosítunk át (te és én nyugdíja), hanem azt mondjuk a vállalkozónak, hogy már pedig ennyi lesz az ára, mert mi rezsit csökkentünk. Hogy mitől lesz olcsóbb? Mert mi azt mondtuk, a többi a te dolgod. Lehetne adót csökkenteni, hogy az emberek ki tudják fizetni a rezsit, de akkor hogyan osztogatunk közös kalapból? Lehetne adót csökkenteni a cégeknél és valódi versenybe kényszeríteni, hogy csökkenjen a rezsi, de ekkor hol marad a népszerűség? Ehelyett inkább marad a húzószó, a nyalóka, a zsebbe rejtett cukor, amire minden, nem felnőtt társadalom mosolyogva bólogat.
- Mégis csak jó, hogy van király! - mondogatják.
Pedig mi is történik? Nem látunk (vagyis én nem látok) pontos számokat, de a lakossági gázár eddig sem tűnt túl sok nyereséges tevékenységnek. Most vagy veszteséges lesz a cég (kisebb nyeresége lesz), vagy visszafogja a beruházási, karbantartási és minden más költséget (értsd: ezek hosszútávon fognak problémát okozni, amikor száz és ezer milliárdok hiányoznak majd abból, hogy a vezetékeket, rendszereket, stb. kell felújítani, kicserélni, jönnek az áramszünetek, persze nem most, hanem évek alatt, szépen, ahogy a bkv lerohadt), vagy az egyéb, vállalati árat emeli (ez már most sem alacsony, és közvetetten mindenki megfizeti, aki egyéb, más szolgáltatást vesz majd igénybe), vagy kivonul. Ez utóbbi esetben az állam esetleg tesz egy vissza nem utasítható ajánlatot, és köszöni szépen. Az önkormányzati cégeknél ez már nem volt olyan vidám, hiszen ezek eddig ezt a pénzt a közös kalapba dobálták, közvetve (támogatások, juttatások, szponzoráció, stb.) vagy közvetlenül (osztalék). Ott most hiányozni fog a közösből 10%. Vagy már eleve veszteség határon volt, ott most 10% százalékot valakinek - ne legyenek illúzióink: te meg én - be kell fizetni.
De vegyük a legoptimistább forgatókönyvet: ezek a cégek bőven nyereségesek voltak, ennél kisebb profitért is mindent ugyanúgy csinálnának, mint eddig. De akkor miért nem versenyeztek egymással? Miért nem tettek ajánlatot egymás ügyfeleinek? (Az EMFESZ ilyen volt, ahova tömegesen mentek is át az ügyfelek. Ahogy ilyen volt a telefonnal kombinált matáv ajánlat is. Az EMFESZ igen zavarosan ért véget, a matávos pedig éppen meghalni látszik.) Mert ha valamiért kartell volt, akkor azt kéne felszámolni, és nem egy állami kartellt létrehozni, hogy mostantól ugyanúgy egymással egyeztetett módon fogtok emelni vagy csökkenteni, csak én fogom megmondani, hogy mikor mit. Sikerült sok mindenkit elijeszteni Magyarországról. Ennek egy része rendben is van, nem kár értük, menjenek. De ha saját erőből nagy beruházásokat képtelenek vagyunk finanszírozni, akkor elveszítünk egy lehetőséget (marad a bankhitel - IMF-től, állampapírt jegyző spekulánsoktól, és a többi). Mert azok, akik az infrastruktúrába fektetnek, hosszútávon gondolkodnak. Ott pedig kiemelten fontos, hogy jogbiztonság legyen, ne lehessen jogszabályokkal újraírni a szerződéseket. Ha mást nem, ezeket a befektetőket most megijesztettük. És ez a legoptimistábban forgatókönyv.
És mi van, ha a gondolat tovább burjánzik? Mert a kenyér is drága. Meg az autók. Hogy a lakásokról ne is beszéljek. Meg a fagyi, sőt a sör is. Ha már népszavazni nem lehet hatósági áras sörről, azért a jó király megtehetné, ugye. Igény volna rá.
Eközben azon morfondírozok, hogy mi mégis csak függetlenségi harcot vívunk, és ebben azért jelentős Achilles-sarok a gáztól, villamos energiától, stb. való függésünk. Lehetne hőszigetelni, korszerűsíteni, dolgozni azon, hogy az energiafelhasználás jelentősen csökkenjen. Nem kis játéktér volna ebben, elmaradottak vagyunk. Az, aki most ebbe belefogott, kiszámolta, hogy öt vagy tíz éven belül megtérül a hőszigetelés, ablakcsere, napkollektor, akár állami (EU) támogatással, most néz bambán, hogy pár évvel tovább tart a megtérülés. Őket most átverték. Pedig ha ezt az irányvonalat tartottuk volna, sőt, ide csoportosítunk több erőforrást, akkor nem elfüstöljük a külföldnek fizetett dollármilliókat, hanem ott lesz a házakban, épületekben, az embereknél és egyre kevésbé függünk a külföldtől. Ha szabadságharcot vívunk a függetlenségünkért, akkor erre kellett volna figyelni. Mert most ha borul a forint árfolyam, elszáll a gáz, az nálunk jelentkezik. Minden forinttal, amit a jövőbeni energiafelhasználás csökkentésére költöttünk volna, nőtt volna a függetlenségünk.
Ha a felelőtlen, de népszerű intézkedést populizmusnak tekintjük, akkor a rezsicsökkentés ilyen. A jó király nem akarja, hogy a polgárok felnőjenek. Nem magyarázza el, hogy miért magas a gázár, nem támogatja, hogy egyre kevésbé legyenek ettől az emberek függetlenek, hogy maguk erejéből jussanak előre. Inkább kérjenek és majd ad. Akár a máséból, onnan könnyű igazán nagyvonalúnak lenni.
