Ilyenek voltunk? Békés Pál Csikágója a 60 évvel ezelőtti Pixel.
Azt már régóta érzem, hogy ’56 története engem sokkal jobban érdekel a kis emberek szemén keresztül. A mikrotörténések világát őszintén át tudom élni. Egy nagy történelmi esemény mindenképpen volt az életemben: a rendszerváltás. Nekem az is apró töredékekből, a saját személyes világommal, kamaszkorommal, felnőtté cseperedésemmel egybekapaszkodva érdekes. A történelemkönyvek lapjain persze ezek nem szerepelnek. Az emberek története viszont számomra fontosabb.
Ha belegondolok ez egy kutya kemény nemzedék volt. Megszületett a boldog békeidőkben, aztán jött egy világháború. Jó esetben túlélte. Eltűnt az ország, mind a monarchikus, meg a történelmi magyarnak a kétharmada. Jöttek a vörösök, a fehérek. Túlélte. Semmivé foszlott a családi ezüst a világválság alatt. Puff neki, túlélte. Aztán megint egy világháború, koncentrációs tábor, munkaszolgálat, Don-kanyar, polgári áldozatok. Túlélte. Malenkij robot. Túlélte. Államosítás, beszolgáltatás, padlássöprés. Túlélte. Forradalom és utána ellene. Félelem. Túlélte. Ezek után olyan nagyon ne csodálkozzunk, hogy baromira tudott örülni a gulyáskommunizmusnak, amikor az utolsó évtizedeiben szerény körülmények között de békén hagyták.
„Kispályás vagányság a nagypályás történelemben” – ennél jobban összefoglalni nem tudom.
