Olimpia - első hét

2012.08.03. 23:32 lostrider

Szilágyi Áronban földöntúli természetesség van, ahogy vív, ahogy nyilatkozik, ahogy kezet fog, autogrammot oszt. A beképzeltség, az elzárkózás, a magas lóról beszélés jele sem mutatkozik rajta. A nép bajnoka, de leginkább a vívásé. Nincsenek illúzióim, ha ő most itt nem nyer legalább egy érmet (vagy bárki más), a magyar vívás mehet a süllyesztőbe. Amúgyis is válságos időszakban van, kevés az egyesület, még kevesebb a versenyző, olimpiát leszámítva totális érdektelenség övezi. Eddig az eredményekkel takaróztak, mert arra mindig lehetett hivatkozni, amögé beáll a plebs is. De plebsnek csak az olimpia számít.

Picinyke intermezzo: Horváth Mariann közvetítése csodálatos, megható, sokáig emlékezni fogok rá. Ha rácsimpaszkodhatok az utolsó mondatra, akkor róla tudni kell mekkora zsenije volt a női tőrvívásnak, korszakos alakja, mégsem emlékeznek. Igen, az ő idejében még a női párbajtőr nem volt olimpiai szám. Utána már igen, .... Nagy Tímea neve ugye már ismerős? Ennyit az olimpia hatalmáról.

Gyurta Dániel előtt leborulok. Nagyon-nagyon mélyről jött, innen gyökerező a sértettség (talán) meg is csillant a nyilatkozataiban, de olyan eltökélt és elegáns gesztusokat tett volt edzők, volt ellenfelek felé, ami lényegesen túlmutat az aranyérmen. Azért az angol közel volt! Nem mondom, hogy új ikonja született az úszósportnak, mert ő már a 8 évvel ezelőtti ezüstje óta az, de ismét egy húzónév, akivel a stúdióban is el lehet adni a sportágat. Hajrá!

Cseh Laci nem győztes típus. Kegyetlen ezt egy olyan sportolónál mondani, akinek több aranyérme van világversenyekről, mint nekem iskolai bohóckodásokból. Mégis valami aprócska dolog hiányzik, ami miatt nem ér oda, viszont stabilan ott van. Állócsillag, akit mindig elhomályosít a Hold. A bronzának nagyon szorítottam, mert az nem lehet, hogy oly' sok...

Joó Abigél emberfeletti. Jégkorongban, vízilabdában és küzdőspportokban (Michalczewski szédelgése most nem ér!) nincs színészkedés, nincs fetrengés, nincs hiszti. Menni kell és nyomni. Óriási élmény volt látni, ahogy a lengyel lányt megdobja féllábbal.

Jakabos Zsuzsa félmondata a gyorsaságról és szépségről meggyőzött arról, hogy tényleg jó nő.

Elképesztő, hogy egyesek politikai vihar kavarnak a sport körül (is). Trollt nem etetünk, tehát a hajrá Magyarország nem politikai szlogen egy válogatott meccsen.

Szólj hozzá!

Címkék: személyes Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://apamsecret.blog.hu/api/trackback/id/tr454693477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása