Az író halott, az olvasó(nő) él

2011.12.07. 22:23 Nicholas Flood

Posztmodern regény, meta-regény és egyéb nagyon kortárs. Folyamatos értekezés, csacsogás, koketálás az olvasóval az olvasásról. Sztereotípiák egymás mellé helyezés, eközben bámulatos stílusbravúrok, kaccsintva egy cseppet az olvasóra, hogy mindez szemfényvesztés, ujjgyakorlat, szómágia - és ebből az egészből valahogy összerakódik maga a regény. Hogy miről szól? Sok mindenről és szinte semmiről. Folyamatos belekapás a tökéletes regénybe, ami csak az olvasóban születhet meg, de ő meg nem ír, csak reménykedik, és hány lendületes kezdett vérzett el az érdektelenségben és unalomban. A zseniális kezdés után sokszor hiányzik valami. Én is hányszor hiányoltam: és lám, Calvino suttog, beszél, felesel velem, aztán elkezd, izgat, csiklandoz, vonz és ámít, aztán pajzán kacsintással elszalad, és az eszményi regény továbbra is elérhetetlen. Mégis elmondja helyettem mindazt, amit az olvasásról tudni kell, illik és lehet. Calvino jó olvasó, vagy legalábbis zseniális író, hogy ezt elhitesse velünk: olyan mértékben barátian, megértően és találóan ver hátba minket, mindannyiunkat, hogy még a tegezést is megbocsátjuk, mi több, tőle elvárjuk. (IKEA - neked nem szabad!) Calvino ismer engem - vagyis Italo, Ita, kedves író mi ismerjük egymást. Folyamatosan körbejárod azt, aminek hétről hétre, estéről estére, lapról lapra és könyvről könyvre mi is: mi az olvasás, mi a regény, hogyan olvasunk, miért olvasunk és egyik nézet sem végleges, abszolút és tökéletes, de eközben a sokszerűségből (ez is mennyire posztmodern - hermeneuta?) mégis összeáll az egész, olyan kompakt, és a végén összebútorozva, a regény a tökéletes szerető, csak az ágyban vagyunk monogámok, leoltva a villanyt, befejezve az utolsó sort, miközben egyetlen regényt sem, csak a regényt, vagyis akkor mit - letettük. Jó volt olvasni. Könyvbuzik, olvasás fetisiszták előnyben.

Nem csak író halott (kit érdekel?), hanem az olvasó is (ez is kit érdekel?), a regény pedig hiányzik, és marad az, amire az egész kimegy: az olvasás.

1 komment

Címkék: kedvenc könyvespolc értékelés:a

A bejegyzés trackback címe:

https://apamsecret.blog.hu/api/trackback/id/tr293445634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2011.12.08. 09:26:39

Ezt a posztot is jó volt olvasni!
süti beállítások módosítása