Nem mintha bolygatni szeretném, és szakértője sem vagyok, de mégis elsőre látható, hogy a Cosma-gyilkosság nem egy mindenesti kocsmai verekedés volt. Vagy talán életszerű, hogy huszonakárhányan megjelennek szórakozni? Hogy nem fizetnek belépőt? Hogy nem fizetnek a fogyasztásért? Hogy ezek egyike pont egy méretes kést - amivel tegnap tévét csomagolt ki?! - visz a zsebében? Hogy pont ez a személy korábban már véletlenül egy nagyon hasonló csetepatéba keveredett? Valóban életszerű? Számomra nem. És innentől kezdve pedig nagyon furcsa az egészet úgy beállítani, mintha összezördültek volna és az indulat a halálos tettig ment. Vajon nem reálisabb feltételezni, hogy itt életvitelszerű élősködésről van szó, aminek lett egy valóban nem tervezett, tragikus kimenetele? Mert ha ez utóbbi, akkor a rendőrségnek ezzel kéne foglalkozni - kielemezni, hogy miért nem tudtak erről, ha tudtak, akkor miért nem cselekedtek. Mert a biztonságérzetet az nyugtatná meg, ha lenne tudjuk mit hibáztunk, és megtettük a megfelelő lépéseket, hogy holnap ez ne forduljon elő. Mintha még a kérdést se tettük volna fel rendesen: Mi is történt itt? És nem kell ígérni, hogy két héten belül lesz közbiztonság, de két éven belül azért valami változzon.
Ehhez hasonló élményem volt a Tocsik-ügy. Azt is csak nagyon messziről ismerve, már elsőre látható volt, hogy nem az a kérdés, hogy itt kellő dokumentációval rendelkezik-e a sikerdíjas szerződés, megdolgozott-e érte a hölgy, stb., hanem hogy ki hívta oda. Vagy ott járkált fütyürészve a hivatal előtt, aztán a homlokára csapott, hogy ezeknek én spórolok?! Életszerű? Nem.
És nyilván egy büntetőeljárás komoly formaisággal rendelkezik, de a sajtó igenis spekulálhat, kérdezhet, találgathat, utána mehet. Fél? Ostoba? Felszínes? Mert enélkül igenis marad az az ostoba mellébeszélés, félremagyarázás, bulvárosodás, ami miatt évek óta nincsen tévém. (Üdítő kivétel volt a fősodorvonalból Tódor János cikke.)
